A hatályban lévő jogszabályok értelmében jövő évtől nem módosulhat a helyi adók és illetékek mértéke – nyilatkozta tegnap Mircea Duşă a pénzügyminisztérium korábbi határozattervezete kapcsán, mely szerint 2013 januárjától 16,05 százalékkal emelkednek a helyi adók, bírságok és illetékek.
A belügyminiszter emlékeztetett: a helyi adókat és illetékeket háromévente aktualizálják, a törvények szerint adóemelést a következő költségvetési évet megelőzően hat hónappal korábban lehet eszközölni, s így jövőre már nem, csupán 2014-től lehetne az intézkedést törvényesen végrehajtani.
A pénzügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott tervezete kapcsán Victor Ponta kormányfő úgy nyilatkozott: a polgármesterek döntenek majd arról, hogy emelik-e jövőre a helyi adók, illetékek mértékét. A kormányfő leszögezte: az adóemelés lehetőség, és nem kötelező érvényű intézkedés az önkormányzatok számára, a polgármesterek javaslatára erről a helyi tanácsok döntenek. A miniszterelnök továbbá felháborodásának is hangot adott, ugyanis a pénzügyi tárcavezető nem tájékoztatta a tervezetről, s nem jutott tudomására az sem, hogy közvitára terjesztik elő. A pénzügyminisztérium honlapjáról közben eltávolították a tervezetet, a tárca tegnap közleményt adott ki, hangsúlyozván: újraelemzik az infláció mértékét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.