Háromszéki kitüntetettje is van az idei Zajzoni Rab István-díjnak, melyben azok részesülnek, akik hozzájárultak a barcasági csángó falvak és a magyarság értékeinek népszerűsítéséhez.
A Brassói Magyar Napok alkalmából átadott elismerésben idén az Árkoson élő Márk Attila daltulajdonos mellett az Áprily Lajos Főgimnázium, Szegedi László református esperes, kőhalmi lelkész, Farkas Gyula négyfalusi vállalkozó részesült. Bencze Mihály, az adományozó egyesület elnöke laudációjában kiemelte: Márk Attila húszéves dalszerzői és -előadói munkássága – amely során az énekelt verset Erdély, így Barcaság majd minden szegletébe elvitte – kiemelkedő teljesítmény. Tíz megjelent lemeze révén a magyar költészet remekeit vitte közelebb az olvasókhoz, most – az általa alapított Mácsafej zenekarral közösen – Zajzoni Rab István verseiből készült lemezfelvétel, amely hamarosan CD-n is megjelenik. A brassói evangélikus templomban tartott ünnepségen elhangzott néhány dal a készülő lemezről, tegnap a zenekar az egész lemez anyagát bemutatta a magyar napok közönségének. (Dánél)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.