Egy gyereket kiküldünk a teremből, majd elhelyezünk a földön egy edényt (pl. lábas, ne legyen műanyag edény).

„Költő vagyok – mit érdekelne / engem a költészet maga?” – írta József Attila, s úgy vélem, helyénvaló az Ars poeticának ezeket a sorait idézni akkor, amikor az ismertetésre kerülő mű* fő motívumát, alapvető eszmei vonalvezetését az alkotó művész és egy totalitárius politikai rendszer konfliktusában mutathatni ki. Igaz, ez esetben a konfliktus nem egyenrangú felek között zajlik, sokkal inkább azt példázzák az egyes bemutatott esetek, hogy miként tört az alkotó egyéniség, sőt, általában az ember felszámolására – fizikai értelemben is! – a bolsevik-kommunista rezsim, semmibe véve egy nagy nemzet, az orosz kultúra egészét, hogy egy embertől idegen „szép új világot” hozzon létre a manipuláció és erőszak minden eszközét igénybe véve.