Sok mindenről tárgyalok a székelyföldi önkormányzati vezetőkkel is, ezek azonban adminisztratív kérdések, az autonómia nincs közöttük, mert az a jelenlegi alkotmányos keretbe nem fér be, Románia ugyanis alaptörvénye szerint egységes nemzetállam – jelentette ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Mircea Duşa belügyi és közigazgatási miniszter, aki a csendőrség országos vezetőségének ülésére látogatott Háromszékre.
Erről az összejövetelről is csak általánosságokkal szolgált a belügyminiszter: a csendőrség katonai jellegű, apolitikus szervezet, amelynek legfontosabb feladata a közrend fenntartása, ennek mikéntjét beszélték át tegnap, különös tekintettel a közelgő választásokra, illetve kampányrendezvényekre. Dolgukat megnehezíti, hogy az előző kormány a reform nevében jelentős leépítéseket eszközölt a személyi állományban, ráadásul a géppark is elavult, negyven-ötven éves, lassú, nagy fogyasztású járművekkel kell operatívnak lenni – éppen ezért tárgyalásokat kezdenek a pénzügyminisztériummal, hogy még idén kialkudjanak néhány kisbuszt, jövőben pedig nagyobb tételben is vásárolni tudjanak, akár a roncsautóprogramon keresztül. Szükség van továbbá a vonatkozó törvények módosítására is, szintén a beavatkozási hatékonyság érdekében – mondotta. Az elhangzott kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy az egyenlő távolságtartás híve, mindig is az volt, nem kíván politikai vagy etnikai feszültségeket szítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.