Az Új Jobboldal Aradon
A „magyar irredentizmus” ellen hirdetett tüntetést az Új Jobboldal. A szélsőséges szervezet vezetője, Dumitru Măgureanu szerint a tizenhárom aradi tábornoknak szentelt rendezvény sérti a szabadságharcban elesett román áldozatok emlékét. Az Új Jobboldal felvonulása ma délután három órakor a belvárosban kezdődik, és várhatóan öt óráig tart.
A magyar rendezvény reggel tíz órakor kezdődik a vesztőhelyen, majd 13 órakor folytatódik a Szabadság-szobornál. Az Új Jobboldal Bognár Levente, Arad alpolgármestere szerint már hatszor kért felvonulási engedélyt a városházától, de rendszeresen elutasították őket (ezért a bíróságon is panaszt tettek), ezúttal azonban az illetékes bizottság jóváhagyta, a másik alpolgármester, Cătălin Titiriga pedig aláírta. A szélsőséges szervezet néhány tagja tavaly is megjelent a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen, akkor feljelentették őket, és a csendőrség büntetést rótt ki rájuk.
A honatyák ötöde vándorol
A mandátumuk végéhez közeledő parlamenti képviselők mintegy húsz százaléka váltott legalább egyszer frakciót az elmúlt négy évben – derült ki a román Közpolitikai Intézet által tegnap közzétett tanulmányból. A civil szervezet adatai szerint a 2008-ban megválasztott 471 törvényhozó közül 94-en legalább egyszer átültek, a frakcióváltások száma azonban meghaladta a 120-at, mivel voltak olyanok, akik többször is pártot váltottak,Tudor Ciuhodaru képviselő például ötször. A politikusok konjunkturális helyezkedése tette lehetővé, hogy ugyanabban a parlamentben előbb a DLP, majd az SZLSZ körül alakuljon ki stabil kormánytöbbség. A legtöbb képviselőt és szenátort (54) az SZDP veszítette el. A DLP-től 51-en távoztak, az NLP-től 42-en, míg az RMDSZ-től négyen. Ugyanaz a tanulmány megállapítja, hogy a 2008–2012-es mandátum idején a parlament majdnem teljes egészében delegálta törvényhozói előjogait a kormánynak, így ez lett a fő törvényhozó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.