Az, hogy a képzőművészeti oktatás milyen formában van, lesz jelen Háromszéken, a most kiállító pedagógusokon múlik – hangsúlyozta a Hidak egymáshoz című tárlat tegnap esti megnyitóján Magyarósi Imola Piroska művészettörténész.
A Lábas Ház nagytermében ugyanis első alkalommal mutatkoztak be csoportos tárlaton a megyénkben tanító képzőművész tanárok Németh Katalin keramikus, ötletgazda kezdeményezésére. A kiállítás igen sokszínű, festmény, grafika, kisplasztika, installációrészlet, de még rusztikus ház lakberendezésterve is látható. Gazda József művészetkritikus úgy fogalmazott: pedagógusnak, művészet tanítójának és megszerettetőjének lenni hihetetlenül szép és nemes feladat, a művész-oktatóknak óriási a szerepük; az alkotók a mi értékeinkhez kötődő harmóniát szólaltatják meg, miként arra is van példa, hogy egy festmény nemzeti fogantatású, a művész a mi sorsunk megfogalmazására vállalkozik. A kiállítóknak azt kívánta, munkáikkal változtassák meg azt az embertelen elvárást, amit a kor diktál azzal szemben, aki merészel embernek lenni. A szervezők a rendezvénnyel Szabó Magda születési évfordulója (1917. október 5.) előtt is tisztelegni kívántak, a költő versét P. Magyarosi Imola színművész mondta el, a kiállításmegnyitó pedig Tóth Györbíró Apor csellista fellépésével ért véget. (mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.