A franciák lecsójának elkészítése kicsit időigényesebb, mint a magyar, de megéri a fáradozást – tartja sok szakács. Lehetőleg ne frissen fogyasszuk, hanem másnap, hogy az ízek összeérjenek. Egytálételként is finom, de grillezett húshoz kitűnő. Nevének kiejtése: rátátuj.
Hozzávalók négy személyre: 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg padlizsán, 20 dkg paradicsom, 20 dkg színes paprika, 20 dkg cukkini, 10 dkg gomba, 4 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, 1 teáskanál finomra vágott bazsalikom, 1 dl paradicsom-ivólé.
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk. A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk. A padlizsánt felaprítjuk 1x1 cm-es kockákra, megsózzuk, és letakarva 15 percig állni hagyjuk. A paradicsomok tetejét kicsit bevágjuk, lobogó forró vízbe tesszük 8–10 másodpercre, majd kivesszük, hideg vízben lehűtjük, és lehúzzuk a héját. Kettévágjuk, kikaparjuk a magját, és a húsát 1x1 cm-es kockákra vágjuk. A paprikákat, a cukkinit, a gombát, a hagymát szintén megtisztítjuk, felkockázzuk (külön-külön). Az olaj felét serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a padlizsánt, megpirítjuk, majd kiszedjük. A serpenyőbe beleöntjük a maradék olajat, amikor forró, rátesszük a hagymát. Kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a paprikákat, a cukkinit, a gombát, és 3–4 percig összepirítjuk. Rátesszük a fokhagymát, a petrezselymet, a bazsalikomot, sót, borsot adunk hozzá, beleöntjük a sült padlizsánt, a paradicsomlevet, és lefödve 10 percig pároljuk. A paradicsomot is rászórjuk, 2–3 percig összeforraljuk, ha kell, ízesítjük még. A zöldségeknek nem kell teljesen puhának lenniük, maradjon tartásuk, jól haraphatóak legyenek. (Kiskegyed Konyhája)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.