Négyszázezer lejt kapott Sugásfürdő felújítási terveire Sepsiszentgyörgy a fejlesztési minisztériumtól — közölte Albert Álmos polgármester.
A regionális program keretében kiutalt összeget részben már elindított előtanulmányok kidolgozására fordítják — a teljes beruházás értékét csak ezek elkészültével lehet felbecsülni, de jelenleg egymillió eurós alsó határban gondolkodnak a városvezetők.
Az üdülőtelep ugyan nem nagy, de a munkálatok igen sokrétűek: a vízellátás, csatornázás, kisebb derítőállomás kiépítése mellett gondolni kell közvilágításra, parkolókra, az odavezető (autós, biciklis, gyalogos) utak rendbetételére, a régi és a félkész új sípálya, valamint a meglévő, kis medence használhatóvá tételére, új mozgási lehetőségekre (sportpályák, minigolfpálya), és A borvíz útja programból kimaradt források rehabilitálása, az Olt turisztikai társaság tulajdonában levő mofetta és meleg fürdő újraindítása is szerepel az elképzelések között. Egyik sem új keletű, némelyik már folyamatban, a második sípálya minden jel szerint már az idén alkalmas lesz a csúszkálásra, és egy-két hónapon belül a víz bekötését is elkezdhetik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.