Európai NéppártFókuszban az őshonos kisebbségek jogai

2012. október 10., szerda, Közélet

Az őshonos kisebbségek jogai is bekerülnek az Európai Néppárt (EPP) programjába a kereszténydemokrata, konzervatív és néppártokat tömörítő ernyőszervezet október 17-én és 18-án Bukarestben tartandó 21. kongresszusán – közölte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az RMDSZ 1993 óta tagja az európai jobbközép pártok családjának, és a Demokrata Liberális Párttal együtt házigazdája az EPP bukaresti kongresszusának. A rendezvényre, melyen megválasztják az EPP új elnökét, 1600 résztvevőt várnak.
 

„Részt vettünk a kongresszus előkészítésében, és az RMDSZ-nek sikerült elérnie, hogy külön alfejezetként bevigyük az EPP programjába az őshonos kisebbségek kérdését. Elismerték, hogy más egy őshonos kisebbség, amely több száz éve itt él, és más helyzet az, amikor egyesek 30–40–50 éve vándoroltak be máshonnan több uniós országba” – magyarázta az RMDSZ alelnöke.
Annak kapcsán, hogy mi kerül be ebből a témakörből az EPP programdokumentumába, Borbély László elmondta: a szöveg nem tér ki részletekre, mivel ez egy tömör választási program, amellyel az EPP a 2014-es európai parlamenti választásokra készül. „Egy általános megfogalmazás, amely arról szól, hogy tisztelni kell az őshonos kisebbségek jogait, hagyományait, kultúráját, és ezt megfelelően kell kezelni, és az EPP ezekre odafigyel. Nem lehet egy választási programban nagyon alaposan taglalni, de ez az első alkalom, hogy megjelenik: többször próbáltuk bevinni, most először sikerült” – fejtette ki Borbély.
A társszervezői státus lehetőséget nyújtott az RMDSZ-nek arra, hogy sok fontos politikussal találkozzanak, akiket tájékoztattak az erdélyi magyarság sajátos gondjairól és elvárásairól – fűzte hozzá. „A legfontosabb: hiteles partnernek tekintenek minket, az egyik legrégebbi tagja vagyunk ennek a politikai családnak, tudják, hogy fontos politikai erő vagyunk, többször kormányoztunk, ezért mindig is kikérték a véleményünket” – mondta Borbély László. Az Európai Néppárt 73 tagpártot foglal magában 40 európai országból. A jobbközép ernyőszervezethez tartozik 16 EU-tagország és hét unión kívüli ország állam- és kormányfője, az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke, az Európai Bi­zottság 13 tagja és az Európai Par­lament 271 képviselője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-10-10: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Jogos aggodalmak

Korántsem alaptalan a magyar kormány aggodalma, amelynek a Magyar Állandó Értekezlet tegnapi, budapesti ülésén is hangot adott Orbán Viktor miniszterelnök, miszerint nacionalista fordulat történhet Romániában.
2012-10-10: Közélet - :

Árverezik az Ady-központot

Adóhátralék miatt árverésre bocsátotta a nagyváradi önkormányzat a magyar kormánytámogatással épült nagyváradi Ady-központot. A mára kiírt árverésen 763 ezer lejes kikiáltási áron bocsátják árverésre az 594 négyzetméteres Ady Endre Konferencia-központot, és 128 ezer lejes kikiáltási áron azt a melléje elképzelt szállodát, amelynek csak a vázszerkezete épült meg.