A kormány júliusban úgy döntött, hogy az állami protokollgondnokság kezelésében levő ingatlanokból tizenhármat áruba bocsát.
Ezek között szerepelt a kovásznai Fenyő Szálló és a hozzá tartozó volt Ceauşescu-villa, illetve a városközpontbeli névtelen kis szálloda, amelyet annak idején a hajdani Mezőgazdasági Bank építtetett. Traian Băsescu kovásznai látogatása alkalmával a horgász-völgyi volt Ceauşescu-villában szállt meg. Az államfő már akkor kijelentette: a villát kár eladni, meg kell hagyni eddigi rendeltetését, ezért kérni fogja a kormányt, mondjon le az eladásáról. A Fenyő Szálló igazgatójától, Gheorghe Oneától megtudtuk, hogy az államfő közbenjárásának köszönhetően a villát és a szállodát levették az elárusítási listáról, pedig már az árverésre vonatkozó iratcsomót is összeállították. A központi kis szállodát viszont árulják, de sokat kérnek érte, ezért eddig nem került rá vevő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.