Az ukrán parlament a megismételt szavazási fordulóban sem hagyta jóvá tegnap Julija Timosenko kormányfői kinevezését, a jóváhagyáshoz mindössze egy szavazat hiányzott.
Timosenkót szövetségese, Viktor Juscsenko elnök jelölte a miniszterelnöki posztra, miután a két politikus pártja koalíciós megállapodást kötött. A Juscsenko mögött álló Mi Ukrajnánk-Nemzeti Önvédelem mozgalom és a Timosenko nevét viselő pártszövetség alkotta ,,narancsszínű" koalíciónak együttesen 227 képviselői helye van a szeptember végén megválasztott 450 fős parlamentben, és ez elvileg elég lett volna ahhoz, hogy Timosenko bizalmat kapjon a törvényhozástól. A politikus asszonyra azonban csak 225-en szavaztak, azaz csak egy voks hiányzott a tulajdonképpeni abszolút többséghez, a 226 szavazathoz. A szavazatszámláló elektronikus rendszer kimutatása szerint az első fordulóban a Juscsenko vezette párt képviselői közül kettő nem adta le szavazatát. Arszenyij Jacenyuk parlamenti elnök szerint a két honatyát valami akadályozta a szavazásban, és félórás szünetet rendelt el. A megismételt forduló sem hozott kedvező eredményt Timosenko számára, mert megint csak 225 szavazatot nyert el. A Timosenko-párti képviselők sejtései szerint nem a voksolókban volt a hiba, hanem a szavazatszámláló gépet programozták be úgy, hogy az 225 voks összeszámlálása után többet már ne vegyen figyelembe. Ezért a narancsos forradalom egykori vezéralakjának a hívei durva szavazási csalást kezdtek emlegetni. A keddi ülést berekesztették, Juscsenko pedig konzultációkat kezdett több magas rangú jogásszal arról, hogy miként lehetne felülkerekedni az ukrán belpolitikai válságban új elemnek tekinthető szavazatszámlálási krízisen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.