Ismét elnapolta a Kovászna megyei törvényszék a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzéséről szóló döntést. A bírónőt láthatóan zavarta az ügy témája és az újságírók jelenléte.
Egy hónappal korábban a banktól kért igazolást, hogy megtalálható a számlán az alapító tagok által befizetett tagdíj. Most hiányolta a számlakivonatot, amelyen megjelenik a befizetések időpontja is, ,,mert megtörténhet, hogy csak a tegnap tették le a pénzt" — mondta. Az ügyész is megfogalmazta gyanúját, szerinte nem alakították át a bankszámlát, és a korábban csatlakozó 56 önkormányzat átutalása van a bankban, ami elfogadhatatlan az új bejegyzésnél. Lesöpörték az egyesület ügyvédjének felvetését — Sinkler Emőke kérte, nyilvánítsák semmisnek az ügyészség fellebbezését, mert a dokumentumokban nem szerepelt az egyesület teljes neve, csak a román elnevezés. A bírónő jelezte, csak a január 15-i tárgyaláson foglalkoznak ezzel a kérdéssel is.
A Szövetség a Székelyföldért Egyesületet pont egy éve Sepsiszentgyörgyön alakította meg 96 Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat. Januárban kiderült, nem megfelelőek a csatlakozási határozatok, így újraalakították a társulást 56 önkormányzattal, és megkezdték a bírósági bejegyzési eljárást. Júniusban a hatodik tárgyaláson a szövetség ügyvédje visszakozott, visszavonta a beadványt, mert több csatlakozási határozatról kiderült, nem felel meg a jogi feltételeknek. Harmadszor is újraalakították az egyesületet, ezúttal már csak négy Hargita és négy Kovászna megyei önkormányzat társult, és augusztus elején a sepsiszentgyörgyi bíróság jóváhagyta az egyesület bejegyzését. Az ügyészség óvást nyújtott be, helyt adtak fellebbezésüknek, így októberben újrakezdődött a tárgyalássorozat, ezúttal már a megyei törvényszéken. A bíró eddig négyszer halasztott az ügyben, hol a prefektúrák átiratát hiányolták, hol azt, hogy ezekben nem tételesen sorolják fel, minden tanács határozatát törvényesnek találták-e.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott alapszabályzat szerint a Szövetség a Székelyföldért Egyesület elnöki tisztségét egy-egy évig egymást váltva látják el a Kovászna és Hargita megye elöljárói. Tavaly Albert Álmost választották elnöknek, aki azt ígérte, a bejegyzési procedúrával párhuzamosan elkezdik a munkát, egész régiót érintő fejlesztési elképzeléseket dolgoznak ki. Nemrég azonban elismerte, ez alatt az esztendő alatt semmit nem sikerült tenniük. A Hargita megyeiek már lemondtak az egyesületről, több elöljárójuk úgy nyilatkozott, a háromszékiek azért vették át az irányítást, hogy elszabotálják a bejegyeztetést. Albert Álmos szerint decemberben újra összeül az egyesület vezetőtanácsa, és döntenek arról, ki viszi tovább az ügyet, illetve ki veszi át az elnökséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.