Pénteken a sepsiszentgyörgyi rendőrök öt, 15 és 19 év közötti személyt azonosítottak, és azzal gyanúsítják őket, hogy egy nappal korábban, éjjel fél tizenegy körül rablótámadást követtek el.
Beültek egy taxiba, és az Őrkőre vitették magukat, ahol D. Balázs (19) egy tízlejessel fizetett, s amikor a taxis a visszajárót számolta ki, D. R. (16) kikapta kezéből a pénztárcát, és elszaladt, a másik négy személy is utánafutott. * Szombaton értesítették a kovásznai rendőröket, hogy ismeretlen bujkál egy Fenyves utcai épülő házban. Az illető, amikor megpillantotta a közeledő rendőröket, csomagjait hátrahagyva a közeli erdő felé szaladt. Megállítására figyelmeztető lövést adtak le. Bekísérték a rendőrségre, ahol kiderült, hogy T. Vilhelm sepsibodoki lakos, és korábban átmászott egy kerítésen, betörte a ház ablakát, majd a lakásból ruházati cikkeket, lábbelit, élelmiszert, szeszes italt, két órát és konyhai eszközöket csomagolt fel, kb. 4000 lej értékben. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és a bíróságtól előzetes letartóztatásának elrendelését kérték – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő. (p. m.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.