Dollármilliárdos a leköszönő kínai miniszterelnök családja

2012. október 29., hétfő, Kitekintő

Ven Csia-pao leköszönő kínai miniszterelnök családjának összvagyona a 2,7 milliárd dollárt is eléri. A pénz nagy részéhez Ven hivatali ideje alatt jutottak hozzá – írja a pénteki The New York Times.
 

Ven idén 90 éves anyja, az egykori észak-kínai tanítónő, Jang Cse-jün például több jelentős befektetéssel is rendelkezik, így részesedése van egy nagy, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatban, melynek papírjai öt évvel ezelőtt 120 millió dollárt értek – írja hivatalos forrásokra hivatkozva a The New York Times. Hogy a befektetésekről Jangnak van-e tudomása, s azok hogyan kerültek a neve alá, nem lehet tudni, az ugyanakkor bizonyos, hogy a tranzakciók Ven Csia-pao hivatali idejére datálódnak vissza. Vállalati és hatósági iratokat idézve az újság arra is rámutat: nemcsak a miniszterelnök anyja, de annak felesége, fia, lánya, öccse és sógora is rendkívüli vagyonra tett szert az elmúlt években, a család összvagyona összesen mintegy 2,7 millárd dollárt tesz ki.
A családtagok bankokban, az ékszeriparban, az idegenforgalomban, telekommunikációs cégekben és infrastrukturális projektekben bírnak részesedéssel, de többek közt egy pekingi villafejlesztésben, egy észak-kínai gumigyárban, a pekingi olimpiai stadionok építésében is részt vevő cégben és a Ping An biztosítótársaságban is érdekeltek. Ven felesége, Csang Pej-li a kínai gyémántpiac meghatározó szereplője, a miniszterelnök öccse mintegy 200 millió dolláros vagyont halmozott fel a szennyvízkezelés és -újrahasznosítás üzletágában, az üzlet felfutásához a cég összesen 30 millió dollár értékű kormányzati szerződései is hozzájárultak. A család gazdagodását többségi állami tulajdonban lévő cégek, például a China Mobile és Ázsia leggazdagabb iparmágnásai is segítették.
Mind ez ideig semmit nem lehetett tudni Ven hozzátartozóinak vagyonáról, mert amíg a kínai vezetők kötelesek vagyoni helyzetük nyilvánosságra hozatalára, családtagjaik nem, s semmilyen törvény nem tiltja számukra az üzletkötést vagy befektetéseket. Már­ciusban a miniszterelnök maga úgy fogalmazott: a legnagyobb veszélyforrás a kommunista párt számára ma a korrupció, s amennyiben a probléma nem oldódik meg, az a politikai hatalom természetének változását hátráltatja majd.
A The New York Times cikke nem az első a kínai vezetők pénzügyi helyzetét vizsgáló írások sorában: június végén a Bloomberg hírügynökség az elnöki székre legvalószínűbbnek tartott Hszi Csin-ping családjának vagyoni helyzetét tárta fel, a hírportál azóta sem érhető el Kínán belül. A The New York Times cikke angol és kínai nyelvű oldalain is megjelent pénteken, a cenzorok az írás mindkét változatának elérését blokkolják, a hírportál maga ugyanakkor elérhető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2012-10-29: Kitekintő - :

Úgy él, mint az űrállomáson (Assange az ecuadori követségen)

Julian Assange azt mondja, hogy úgy él Ecuador londoni nagykövetségén, mintha egy űrállomáson lenne, ennek ellenére nem fogja elhagyni a külképviseletet, amíg az amerikaiak nem vetnek véget az ellene folyó „erkölcstelen”, saját alkotmányukat sértő nyomozásnak.
 
2012-10-29: Kitekintő - :

Skóciai a legerősebb sör

Ismét megdőlt a sörerőrekord: 65 fokos szesztartalmú nedűt főztek Skóciában. A világcsúcs a Brewmeister nevű sörfőzdéé, bivalyerős termékének az Armageddon – döntő ütközet – nevet adta.