Két fővárosba vitték a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér jó hírét ezen a héten: hétfőn Budapesten, csütörtöktől szombatig pedig Bukarestben mutatták be kiadványaik, illetve fotók és videofelvételek segítségével (itt és most érdemes megemlíteni: a Magma Háromszék egyetlen kiállítótere, ahol mindenik tárlat mellé háromnyelvű katalógust jelentetnek meg).
A Magma alapítói és működtetői – Kispál Attila, Kispál Ágnes-Evelin és Vetró Barnabás – a budapesti Labor Galéria vendégei voltak, és azt tapasztalták, az ottani érdeklődők „képben vannak”, azaz tájékozottak, a Magma honlapjáról követik a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti eseményeket. Bukarestben egy országos kortárs művészeti rendezvényen vesznek részt, amelynek az Una Gallery ad otthont. Jövő hét elején Marosvásárhelyre viszik gyűjteményük egy részét, az ottani kiállítást a rövidfilmfesztivál kísérőrendezvényeként közösen szervezik Bartha Józseffel. (mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.