Bármerre nézett az ember szombat délben-délután a vargyasi kultúrház környékén, csupa székely ruhába öltözött mosolygós leánykákat és legényeket láthatott. Csodálkozhatnánk, miként lehetséges, hogy még ma is oly népszerű itt a népviselet, ha nem tudnánk, nemzedékeket mozgat meg a jó zene, s hagyományőrző néptánctalálkozót sem először szerveztek.
Kedélyes vita tárgya lehet az is, egyáltalán hányadik alkalommal szerveztek Vargyason hasonlót. Ilkei Ferenc polgármester köszöntőbeszédében nem véletlenül jegyezte meg: tessék azért az általuk öt alkalommal megszervezettet is hozzászámolni ahhoz a háromhoz, amelyet a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Kreatív Gyermekkuckó és a Rika Kulturális és Sportegyesület vállalt fel.
A rendezvényen elsőként Nagy Hanna mesét mondott a királylányról, ki édesapját úgy szerette, mint emberek a sót az ételben, majd színpadra léptek háromszéki és erdővidéki táncaikkal a bibarcfalviak, a küküllőmentit járó baróti Csender tánccsoport, a felcsíki és forgatóst előadó erdőfülei Dobó néptánccsoport, a kalotaszegi táncrendet bemutató bardociak, a hazait, azaz erdővidékit ropó olaszteleki Hajnalcsillag, a házigazdák pedig szentiványival kedveztek a közönségnek. A délutáni órákban tartott gálaműsor szintén sokakat vonzott: fellépett a nagyajtai Áfonya ifjúsági citeracsoport, Ilkei Árpád és Borbáth Szilveszter pedig dalokat adott elő. Elsősorban a felnőtteknek szólt Seprődi József és Kézdi Zsiga borkóstolója, de sokat tanulhatott a bor készítéséről, az etikettről és a gasztronómiáról az is, aki csak a szavakat „itta”. Az este a közös mulatozásé volt, ki-ki táncházban sajátíthatott el új mozdulatokat, s telhetett be a jó zenével. Vasárnap délelőtt az ODFIE elnöke, Fülöp Júlia által tartott ifjúsági istentisztelettel zárult az esemény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.