Megnyugodhatnak a férfiak

2012. november 6., kedd, Magazin

Tyúkgének vizsgálatával cáfolta egy nemzetközi kutatócsapat azt a korábbi feltételezést, hogy a nemmel összefüggő bizonyos kromoszómák, így a férfiak Y-kromoszómája eltűnőben. Az amerikai tudományos akadémia lapjában, a PNAS-ben közzétett eredményeik szerint még nagyon hosszú ideig velünk marad az Y-kromoszóma.

Svéd és brit kutatók tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a csirkék tojóinak W jelű nemi kromoszómáján lévő gének miként adódnak tovább generációról generációra, és hogyan függenek össze a termékenységgel. Megállapításaik azt mutatják, hogy bár ezek a kromoszómák az eltelt évmilliók alatt zsugorodtak, és sokat elvesztettek eredeti génjeik közül, amelyek mégis megmaradtak, azok különlegesen fontosak a termékenységben, ezért valószínűtlen, hogy eltűnnének. Velünk marad az Y-kromoszóma, és nem genetikai ugar, ahogyan korábban hitték – hangsúlyozta Judith Mank vezető szerző, a University College London munkatársa közleményében.
A tyúkok W-kromoszómája teljesen analóg a férfiak Y-kromoszómájával abból a szempontból, hogy mindkettő nemhez kötődik, és a genom többi részével ellentétben nem rekombinálódik, amikor a női és férfi egyed szaporodik. A rekombináció során a kromoszómákban összekapcsolódó gének elszakadnak egymástól, ez teszi lehetővé, hogy a kiválasztódás eredményesebb legyen, ugyanakkor a genom megszabadulhasson a benne lévő génhibáktól. Az UCL és az Oxfordi Egyetem kutatói svéd kollégáikkal közösen a tyúkok W-kromoszómáján választottak ki egy DNS-szakaszt, és ezt vizsgálták különböző tenyésztett csirkefajtáknál. A kiválasztott állatmodell előnye, hogy a tyúkoknál egyszerű tojásszámolással nagyon könnyű meghatározni a termékenységi arányt. Négy tenyésztett csirkefajta mellett egy ősi fajta, a bankivatyúk (Gallus gallus, red jungle fowl) genetikai állományát is vizsgálták.
„Megmutattuk, hogy az Y- és W-kromoszóma nagyon fontos a termékenységben – az Y a hímekben és a W a nőstényekben. Túlélésük kulcsa a W-hez kapcsolódó gének fejlődési képessége, ami azt sugallja, hogy az Y- és a W-kromoszóma is még nagyon sokáig velünk fog maradni” – foglalta össze Mank.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 786
szavazógép
2012-11-06: Magazin - :

Tehéntrágyával hajtott sífelvonó

Kizárólag tehéntrágya, pontosabban a szarvasmarhák emésztési végtermékéből nyert biogázzal fejlesztett áram hajt már az idei szezonban egy sífelvonót az Egyesült Államokban.
2012-11-06: Magazin - :

Jegesmedve-menedék az Északi-sarkon

Ez ideig ismeretlen jegesmedve-menedéket fedezett fel az Északi-sarkvidék közelében a brit BBC Two televíziós csatorna helyszínen forgató stábja.