Jelenteni kell a bántalmazást

2012. november 7., szerda, Közélet

A rendőrség megfigyelés alatt tartja és kezeli a családon belüli konfliktusokat, legalábbis azokat, amelyekről szomszédok, hozzátartozók, barátok jóvoltából értesül – jelentette ki tegnap Ion Popa megyei rendőrparancsnok, aki szerint érdemes a házon belüli erőszakos cselekedeteket bejelenteni, mert vannak eszközeik a jelenség megfékezésére, és védelmet tudnak biztosítani a bántalmazottaknak.

A téma a múlt héten brutális kegyetlenséggel meggyilkolt kétgyermekes édesanya miatt került napirendre, akinek a boncolási jegyzőkönyve még mindig nem készült el, azt azonban már kiderítették a – minden edzettségük dacára megdöbbent – nyomozók, hogy élettársa éveken át módszeresen kínozta, nemcsak verte, hanem ollóval csipkedte, ujjait is eltörte, és bár erről többen tudtak, senki sem fordult a hatóságokhoz, pedig így megmenthették volna az életét. A tragikus véget ért székelyudvarhelyi fiatalasszony az árkosi leányanya-menhelyen szeretett volna elhelyezkedni, két kislánya azonban még mindig kórházban, sorsukról az illetékes hivatalok fognak dönteni.(demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2012-11-07: Közélet - :

Alapozzák a Fortyogói utat

Több mint két hete zajlanak az alapozási munkálatok a kézdivásárhelyi Fortyogói úton. Erőgépekkel körülbelül egy méter mélységig eltávolították a földet, és elterítették az első réteg homokot, majd kaviccsal töltik fel az utat.
2012-11-07: Közélet - :

Rablótámadás elkövetőjét találták meg

A kézdivásárhelyi rendőrök hétfőn azonosították M. Tibort (20), aki a gyanú szerint október 15-én, miután az áldozattal együtt ivott egy bárban, és meglátta, hogy az illetőnél nagyobb összeg van, a vendéglátó-ipari egység elhagyása után követte, s az utcán leütötte, 2000 lejt zsákmányolva tőle. A gyanúsított nevére a bíróság 30 napos előzetes letartóztatási parancsot adott ki, a megyei rendőrség fogdájába zárták – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő. (p. m.)