Idén októberben az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezete is ünnepelhetett: egy év telt el a szervezet újraalakulása óta, és rengeteg rendezvényt tudhat a háta mögött. Az eseményre a szervezet székhelyén, a Demokrácia Központban került sor.
Az évfordulós ünnepségen Bardócz Csaba is részt vett. Közös munkáink emlékére – mint például az Adj, király, katonát vetélkedő regionális elődöntője – meglepett bennünket egy faldísszel, mely a Szózatot tartalmazza. A cél az volt, hogy emlékeztesse kicsiny szervezetünket céljaira, s hogy soha ne feledjük ezeket a sorokat: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh, magyar.”
A szervezet éves tevékenységének bemutatása során szó esett a táncházról, a Pro Historia rendezvénysorozatról, melynek részeként már négy témában is tartottak előadást Kézdivásárhelyen. Majd átadtuk Mihály István háromszéki EMI-elnöknek köszönőlevelünket, melyben hálánkat nyilvánítjuk a sepsiszentgyörgyi szervezet minden tagjának. Az ünnepségről viszont ők sem engedtek el ajándék nélkül: ekkor kaptuk meg a számunkra készíttetett pecsétet is.
Mint minden születésnapi eseményen, itt is a torta volt a fő attrakció, ezt a kézdivásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi EMI-sek együtt fogyasztották el. Majd közösen átvonultunk az alkalomra szervezett zenés eseményre, ahol a zabolai szervezet tagjai is csatlakoztak hozzánk. Az estét felszabadult, baráti hangulat jellemezte. Néhányan táncparketti képességeiket is megcsillantották – nagy meglepetésünkre –, sőt, pacsirtákban sem volt hiány.
Mindezekre visszagondolva boldogan jelenthetjük ki: ünnepségünk minden téren kiteljesedett. Magabiztosan, új tervekkel tekintünk az előttünk álló év elé.
Györbiró Emese
Incze-Borbándi
Johanna Mária
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.