Egyeztetnek az IMF-fel
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseken egyelőre sem az IMF/EU-hitel összegéről, sem formájáról nem született megállapodás, jelenleg az álláspontok rögzítése van folyamatban – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tegnap Berlinben.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar fél „viszonylag világosan” bemutatta álláspontját, „még néhány plakáttal is” nyilvánvalóvá tette, hogy meddig kíván elmenni a tárgyalások során, leszögezte például, hogy a nyugdíjak csökkentése és az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerének változtatása nem jöhet szóba. Hozzátette: a kormány az állampapírhozamok csökkenését és biztonságot vár az IMF/EU-megállapodás révén létrejövő biztonsági hálótól, és úgy véli, hogy a megállapodás „nem csodaszer”, attól nem oldódik meg az összes gond, sok tennivaló marad, egyebek között a beruházásösztönzés és a foglalkoztatás vagy éppen a felsőoktatási és az önkormányzati rendszer területén.
Elakadtak a tárgyalások
Megfeneklettek az egyeztetések az Európai Unió jövő évi költségvetéséről az Európai Parlament (EP) és a tanács képviselői között – tudatta tegnap Alain Lamassoure francia EP-képviselő. A tagállamok és a parlament 27–27 képviselőjéből álló, úgynevezett egyeztető bizottság feladata, hogy a tanács és a parlament által javasolt büdzsétervezetet összhangba hozza, mert a költségvetés csak a két intézmény együttes beleegyezésével fogadható el. Lamassoure – aki az EP költségvetési bizottságának néppárti elnöke és a parlamenti delegáció vezetője az egyeztető bizottságban – úgy nyilatkozott, hogy a tanács képviselői nem voltak tárgyalóképesek, így az egyeztetést felfüggesztették.
Megvédik a tokaji bort
Magyarországnak fellebbeznie kell, az Európai Bíróság csütörtöki ítélete nem hozott megoldást a Tokaji Borvidék ügyében – nyilatkozta Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő. Kiemelte: az Európai Bíróság ítélete tovább élezi a tokaji elnevezés körül Magyarország és Szlovákia között kialakult vitát, bizonytalan jogi helyzetet eredményez, hogy a Tokaj eredetvédett elnevezés alatt két eltérő termékleírás is szerepelhet. Az egyik a Szlovákia által javasolt, míg a másik a jóval szigorúbb minőségi előírásokon alapuló magyar termékleírás – mutatott rá a képviselő. „Ez versenyhátrányba hozhatja a magyar termelőket, csorbítja a tokaji bor kiváló nemzetközi hírét” – értékelte Tabajdi Csaba. „A helyzet végleges megoldását az jelenthetné, ha a két ország végre megegyezne a tokaji bor termékleírásáról, és lehatárolnák a tokaji készítésére alkalmas termőterületet” – zárta közleményét a szocialista politikus.
NATO-közgyűlés Prágában
Elsősorban a szíriai válságról, az ukrajnai helyzetről és a szervezet bővítéséről tárgyal a hét végén Prágában a NATO parlamenti közgyűlése – közölte Karl Lamers, a testület elnöke tegnapi prágai sajtótájékoztatóján. A holnap kezdődő tanácskozáson a NATO összes tagországa képviselteti magát, és vendégként részt vesznek a szervezethez csatlakozni kívánó országok – Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegro, Grúzia – képviselői is. A szíriai helyzet a NATO véleménye szerint nagyon súlyos. „A polgári lakosság elleni agresszió számunkra elfogadhatatlan. Szeretnénk, ha a régióban biztonságosabb légkör alakulna ki, s ehhez a közgyűlés tanácskozása is hozzájárulhat” – jelentette ki Lamers.
Börtönre ítélt tüntető Oroszországban
Első fokon 4,5 év börtönbüntetésre ítélte az egyik moszkvai kerületi bíróság a május 6-i fővárosi ellenzéki tüntetés egyik résztvevőjét. A férfi beismerte, hogy rendőrre támadt. Ez az első ítélet a Vlagyimir Putyin államfői beiktatását megelőző napon lezajlott, a politikus ismételt hatalomra kerülése elleni megmozduláson történt erőszakcselekményekkel kapcsolatban. A több tízezer ember részvételével megtartott ellenzéki felvonulás a Bolotnaja térnél a rendfenntartók és a tüntetők összecsapásával ért véget. Több száz embert vittek el a rendőrök, akiket elengedtek ugyan, de az erőszakos cselekményekben részt vevők ellen később eljárást indítottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.