Románia viharvert, több hajótörésből élve szabadult elnöke nem vádolható azzal, hogy nem képes az országos politikai dilemmákat frappánsan megfogalmazni. Legutóbb azzal állította élére a kérdést, hogy a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások nyitányaként leszögezte: az országnak nem kellene csupán az EU-s felzárkóztatási alapokra támaszkodnia a válság leküzdésében, hasznosítania kellene számottevő réz- és aranytartalékait is.
A kijelentés reálpolitikai értékét kár lenne alábecsülni. A bevételek csökkenése miatt a román állam egyre nehezebben tudja ellátni feladatait, s az egyoldalú kölcsönfelvétel csak még kilátástalanabbá teheti helyzetét, ha azt nem kíséri a gazdaság motorjának beindítása. A termelőtevékenység élénkülésénél fontosabb forrása nem lehet a kollektív boldogulásnak, ennek fényében értékelődnek fel Románia még ki nem aknázott altalajkincsei is. A fekete-tengeri kőolaj-kitermelés előkészítése még éveket vehet igénybe, a már feltárt réz- és aranytartalékokat sokkal hamarabb lehetne hasznosítani. Az elnök nem véletlenül pendítette meg e témát pontosan az IMF-tárgyalások kezdetekor. A Nemzetközi Valutaalap a maga megszorításokra épülő ajánlásaival már nem egy ország recesszióját súlyosbította, s nem ok nélkül ódzkodnak Kelet-Európában ama keserű orvosságtól, melyet itteni „pácienseinek” felír e „doktor bácsi”, aki ráadásul ellentmondást nem tűrő, keménykezű „tanító bácsivá” változik, ha szembeszegülnek vele, és drasztikus büntetések kiszabásától sem idegenkedik a renitensekkel szemben.
Romániának a valamikori hazai tőke privatizációs vagy más jogcímeken történt elherdálása után a piaci világgazdaságba való krónikus beilleszkedési nehézségei közepette új befektetésekre lenne szüksége. Mai vonzereje jóformán egy tényezőre, az olcsó, de ipari munkára, szolgáltatásokra viszonylag alkalmas munkaerő meglétére vezethető vissza. Ez lett volna eddig az egyedüli aranybánya, a csalétek, melyre a nyugati tőkének rá kellett volna harapnia. Ennek kiaknázása, persze, beindult, de hogy különféle okokból mennyire elégtelen, jelzi a kivándorolni kényszerült vendégmunkások nagy száma, jelzi az EU-s felzárkóztatási alapok lehívásának akadozása.
Mostani szorultságában az országvezetés nem kerülheti meg, nem halogathatja sokáig a réz- és aranytartalékokhoz fűződő tervek újbóli fülvizsgálatának kérdését. A választási jelszóvá vált Verespatak ügye is más megvilágításba kerül ezáltal. A közvéleménynek nem a kitermelés beindítása ellen kell felemelnie a szavát, hanem egy környezetkímélőbb technológia alkalmazásáért, mely létezik, csakhogy jóval költségesebb, és eddig ezért nem felelt meg a Roşia Montană Gold Corporation kanadai cégnek. Melynek otthon különben tiltják a ciános technológia alkalmazását, de nálunk – az állam gyengeségére, szorultságára spekulálva – köti az ebet a karóhoz.
