Egy választási győzelem anatómiája

2012. november 12., hétfő, Kitekintő

Talán még sosem volt ennyire döntő az amerikai választók etnikai származásának összetétele, mint a 2012-es elnökválasztáson. Elemzők szerint az utóbbi választásokon megfigyelt trend folytatódására lehet számítani: csökken a fehér bőrű választók aránya – mutatott rá elemzésében John Zogby ismert tengerentúli politikai elemző, a róla elnevezett közvélemény-kutató cég alapítója.

Míg például 2008-ban még a választók 74 százaléka volt fehér bőrű, mostanra 72 százalékra csökkent az arányuk. A feketék aránya 13 százalék volt, a spanyol ajkúaké 10 százalék, míg az ázsiai amerikaiak és mások együtt a választók öt százalékát tették ki. Obamára voksolt az afroamerikaiaknak – aligha meglepő – 93 százaléka és a latinó szavazók 71 százaléka.
Ezen túlmenően is több tényező kedvezett Obama számára. A szavazók 48 százaléka – a szokásosnál többen – elégedettségének adott hangot Obama elnöki tevékenységével kapcsolatban. Negyvenhat százalék mondta azt, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok – ez is 10 százalékponttal magasabb, mint korábban bármikor. Többen voltak azok (39 százalék), akik úgy vélték, hogy jobban megy soruk, mint egy esztendeje, szemben azokkal (31 százalék), akik úgy nyilatkoztak, hogy most rosszabb a helyzetük.
A megkérdezettek nagy többsége válaszolta azt, számára kiemelt jelentősége volt a gazdaság állapotának, fő témának számított a szempontrendszerében. A választók 52 százaléka gondolta azt, hogy Mitt Romney elnökké választásából a magasabb jövedelműek húznának hasznot, és 43 százalék szerint Obama gazdaságpolitikája a középosztálynak kedvez. Az évi 50 ezer dollár feletti jövedelműek 53 százaléka szavazott Romneyra, a 30 ezer dollárig keresők 63, az 50 ezerig keresők 57 százaléka pedig Obamát választotta.
 Az összes szavazó 54 százaléka volt nő, körükben Obama volt a népszerűbb, különösen az egyedül álló nők (70 százalékuk) adták voksukat az elnök duplázására.
Pártszimpátiát vizsgálva jobban mozgósítottak a demokraták: a szavazók 38 százaléka vallotta magát demokrata pártinak, míg 32 százalékuk volt republikánus és 30 százalék független.
Egyébként a választás is szorosabb volt, mint négy esztendeje, most 58,7 millióan szavaztak Obamára, Romney mellett 56,5 millió voksolt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-11-12: Kitekintő - :

Elkerülhetőek-e a megszorítások? (Az új amerikai elnök első feladata)

Barack Obama újjáválasztott amerikai elnök első és igen nehéz kihívása a drámai mértékű, recesszióval fenyegető államháztartási kiigazítási csomag, a „fiscal cliff” januári életbe lépésének elkerülése lesz – vélekedtek a demokrata párti elnök választási győzelmét kommentáló értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a költségvetési reformok elmaradása esetén az Egyesült Államok újbóli leminősítése sem kizárható.
 
2012-11-12: Kitekintő - :

Az oroszok örültek Obamának

Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Barack Obama amerikai elnöknek újraválasztásához, Dmitrij Medvegyev kormányfő pedig megkönnyebbülését fejezte ki, mely szerint Oroszország nem tudott volna együttműködni Mitt Romney-val – írta a The Moscow Times. Más orosz politikusok szintén üdvözölték Obama győzelmét, melynek Oroszországra nézve az egyik legfontosabb következménye, hogy tovább folytatódhat az első Obama-ciklus alatt elkezdett, ún. „reset”-politika Moszkva és Washington között.