Sting musicalt ír

2012. november 13., kedd, Magazin

Egy hajó megépítéséről szóló musicalen dolgozik Sting, és negyedszázados zenei múltjára visszatekintő idei koncertturnéját követően teljesen a zenés darab megírásának szenteli erejét.
 

A 61 esztendős zenész, a Police együttes egykori frontembere közölte, hogy már dolgozik egy ideje a musicalen, sok új számot írt hozzá, és nagyon ösztönzően hat rá ez a munka, de még csak a kezdeteknél jár. „Tel­jesen ismeretlen terület ez számomra, de nagyon izgalmas” – idézte nyilatkozatát a The Daily Telegraph online kiadása. A The Last Ship című zenés darab Newcastle-ben, Sting szülővárosában játszódik. Főhősei hajógyári munkások, akik elhatározzák, hogy felépítik saját hajójukat.
Sting a Back to Bass-koncertturné kapcsán elmondta: nem visszatekintős típus, amikor össze kellett állítania 25 Years című gyűjteményes kiadványát, ösztönei ellenére, amelyek továbblépésre inspirálták, kényszerítenie kellett magát, hogy a múlttal foglalkozzék. Hozzá­fűzte: az a dolga, hogy estéről estére ezeket a dalokat énekelje éppolyan szenvedéllyel és a feltárulkozás olyan élményével, amilyennel írta őket. A turné decemberben fejeződik be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-11-13: Magazin - :

Megzavart színházi előadás

Otrombán megzavarta Csehov Ványa bácsijának bemutató színházi előadását Londonban a Royal Shakespeare Company alapítója és a brit Nemzeti Színház volt igazgatója, de aztán bocsánatot kért.
2012-11-13: Sport - :

Vabova–Focşani 80–75 (Kosárlabda, férfi U23)

(22–12, 18–22, 16–21, 24–20)
Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Líceum Bogdán Antal Sportterme. Vezette: Cosmin Prişcă és Marian Oprea. Vabova: Derzsi 14/3, Bartók 7/3, Moaşa 20, Hengán 23/6, Kovásch 7/3, Fekete I. 7, Vezeteu 2, Dézsi. Edző: Nemes Áron. Focşani: Chirca 6, Negroiu A. 24/6, Vechiu 7/3, Mirea 2, Anghel, Negroiu I., Olaru 22/12, Tibirna, Ioniţă, Popovici 12. Edző: Mihai Petruţ.