Több mint hét éve tákolják a megyei kórházat. Ki a munkálatok megkezdésekor született, már kisiskolás, aki éldegél, s dolga volna, rá se hunyorít, csak az örök vadászmezőkre távozottak csóválják fejüket, micsoda trófeagyűjtő népek ezek, hogy egy közepesnek tekinthető erdélyi magyar városkában, mely mellesleg megyeszékhely is, vadászmúzeumra futja nagyúri kedvükből, de képtelenek egy nagyobbacska épületet az élet számára felújítani.
Valójában arra kell gondolnunk, e megye viszonylag fiatal vezetőinek soha nem volt igazán szívügyük a kórház. Amolyan mellékes tehertételnek tekintették, hisz ezzel nem lehet dicsekedni, avatószalagokat vágni, nem is turisztikai látványosság, ennek csupán lennie kell, mint a levegőnek. Ha meg nincs, vagy csak félgőzzel lehet benne gyógyítani, alig lázong érte valaki. A beteg ember szenved, hallgat, nem csap az asztalra.
Közben – nem csak emiatt, de a más okokat most hagyjuk – igen sok orvos, asszisztens, de még ápoló is elhagyta a megyét, az országot, mint ahogyan azok a betegek is más kórház után néztek, akiket otthonról jobban eresztettek el. Magyarán: volt pénzük magánkórház megfizetésére vagy külföldi gyógykezelésre. A szerényebbek és laposabb pénztárcájúak Marosvásárhelyen, Brassóban, Csíkszeredában vagy Székelyudvarhelyen remélik a gyógyulást. Mások meg egyszerűen belehalnak.
E gyászos történet majd egy évtizede kezdődött. Akkoriban egyezett bele a megye korabeli vezetése, hogy a földrengésekben meggyengült és korszerűtlenné vált épületet egy fiókból előkapott bukaresti rehabilitációs terv alapján újítsák fel. Ahelyett – s ennek akkoriban is sok szószólója akadt –, hogy a kórház tulajdonában lévő szép és tágas kertben kisebb, korszerűbb, a modern technika befogadására alkalmasabb vadonatújat építsenek. Sajnos, azok győztek, akik akkor a takarékosabbnak, gyorsabbnak hitt felújítás mellett kardoskodtak. S most igencsak kérdéses, hogy Sepsiszentgyörgynek lesz-e két kedden huszonegyedik századi szintű kórháza. Az amúgy is szűk folyosók egyre keskenyednek, alacsonyodnak, a vezetékek összeszerelése néha elháríthatatlan akadályokba ütközik, a kórtermek közel sem tudják biztosítani a betegnek kijáró kényelmet, a műtőknek meg egyenesen új épület kellene. Az orvosok egyre csalódottabbak. A folyamatos hurcolkodás, halogatás, időhúzás és főképp a felsőbb hatalmak látványos közönye miatt.
Henning László, a megyei tanács alelnöke nyugodt szívvel és lendületesen részletezte minap, mi mindent kell még felépíteni, átszerelni, megerősíteni, áttervezni, míg – ha igaz, uniós pénzzel – modern eszközökkel szerelik majd fel a mára egyre korszerűtlenebb épületet. Ha jól számoljuk, a következő választásokig el is készül...
Csak győzzük egészséggel, türelemmel és reménnyel!
