Hírsaláta

2012. november 14., szerda, Belföld

EGYRE TÖBB A HALÁLOS KÖZLEKEDÉSI BAL­ESET. A közlekedésrendészet főfelügyelője sajtótájékoztatón mondta el, hogy aggasztóan megnőtt ebben az esztendőben a halálos közlekedési balesetek száma, elérve a havi száz áldozatot. „Ha ilyen ütemben haladunk – mondta a közlekedési szakember –, ahelyett, hogy házakat, lakásokat építenénk, új és új temetőket kell megnyitnunk.” Az év első tíz hónapjában 7862 közlekedési baleset történt országszerte, 0,37 százalékkal több, mint egy évvel korábban. E baleseteknek 1472 halálos áldozata volt, 0,51 százalékkal több, mint tavaly a hasonló időszakban – írja az Evenimentul zilei.

MÉG A VENDÉGLÁTÁS IS VESZTESÉGES. A romániai éttermek mintegy fele veszteséges, ezért 50 ezer vendéglátó-ipari alkalmazottat fenyeget a munkanélküliség. Az Utazási Irodák Országos Szövetségének elnöke, Corina Martin megerősítette: léteznek csődbe ment idegenforgalmi cégek, de úgy véli, természetes, hogy piacgazdaságban, versenyben egyesek bezárnak. Az idegenforgalmi munkáltatók évek óta hangoztatják: 9 százalékra kellene csökkenteni az áfát a közélelmezési egységekben. (Ziarul Financiar)
MOZIÉRT TÜNTETNEK. Éhségsztrájkba lépett a România Film Szabad Szakszervezet elnöke és alelnöke, Bikfalvi Mária és Constantin Curelea. A bukaresti Patria mozi előtt tiltakoznak, mert a művelődési miniszter a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalja át a filmszínházakat. 1989-ben Romániában 874 mozi működött, jelenleg már csak 29. 684 filmszínházat bezártak, 161-et kibéreltek. A szakszervezet úgy tudja, a Patria mozit kaszinóvá akarják átalakítani. (Új Magyar Szó)
SOK AZ ELHAGYOTT GYERMEK. Ijesztően nagy Ro­mániában az elhagyott újszülöttek száma. Az év első felében 768 csecsemőt hagytak sorsára a hazai kórházakban. A hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy a jelenség visszaszorítása érdekében szakorvosokból és a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársaiból álló vegyes bizottságot hoznak létre. A bizottság tagjai szülészetekre és gyermekklinikákra látogatnak el, hogy felmérjék a helyzetet. (Paprika Rádió)
AZ OLCSÓ BENZIN IS DRÁGA. A romániaiaknak 28,5 percet, az Európai Unióban a legtöbbet kell dolgozniuk, hogy egy liter benzint vásárolhassanak – derül ki az Energiainfo.hu európai üzemanyagárakat és nettó órabéreket összevető elemzéséből. A legkönnyebben a luxemburgiak és a dánok tankolhatnak: mindössze 3,7, illetve 5,2 percet kell dolgozniuk a liter benzinért. Bár uniós viszonylatban Bulgáriában és Romániában a legolcsóbb a benzin – litere 1,26, illetve 1,28 euró –, az alacsony, mindössze 3,4 dolláros órabérek igen drágává teszik az autók üzemeltetését. (România liberă)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2012-11-14: Közélet - :

Börtönbüntetést Nagy Zsoltnak

Letöltendő börtönbüntetést kért tegnap az Országos Kor­rupcióellenes Ügyészség Nagy Zsolt volt kommunikációs miniszter, Tudor Chiuariu volt igaz­ságügyi miniszter és Dan Mihai Toader, a Román Posta volt igazgatója számára a Román Posta dossziéban; ezenkívül az államnak okozott 8,7 millió eurós kár megfizetésére is kö­teleznék a vádlottakat.
2012-11-14: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Leváltás a kormányfőtitkárságon
Amerika-ellenes kijelentése miatt Victor Ponta kormányfő leváltotta tisztségéből Dan Mihalache kormányfőtitkár-helyettest, akiről összeférhetetlenséget állapítottak meg: kinevezése után még egy hónapig egy magáncégnél is vezető tisztséget töltött be.