Közben számos európai országból aggasztó hírek érkeznek: a vártnál nagyobb a jóformán már csak hitelekből élő és a nemzetközi pénzintézetek által irányított Görög­ország gazdaságának visszaesése, a portugálokat, a spanyolokat is mind erőteljesebben gyötri a munkanélküliség, de a többi állam sem talált még kiutat az eladósodás labirintusából. S e globalizálódott pénzügyi-gazdasági világban minden egyes külső rezdülést – melyhez látszólag semmi közünk – szinte azonnal megérzünk: vagy mert elszabadul az árfolyam, felmegy az üzemanyag ára, és drágább lesz minden, vagy mert az államadósság, esetleg a költségvetési egyensúly biztosítására vezetnek be újabb adókat, csökkentenek jövedelmeket.
A receptet pedig senki nem találja. Biztosnak vagy kevésbé biztosnak tűnő következtetéseket fogalmaznak meg Európa vezetői, közgazdászok, gazdasági elemzők, s bár mindez afféle sötétben tapogatózásnak tűnik, néhány kérdésben mintha egyetértés körvonalazódna a döntéshozók körében. Az egyik, hogy hitelből hosszú távon nem lehet megélni, azaz illúzió csupán az olyan jólét, amelyet kölcsönből teremtünk, ha többet költünk, mint amennyi pénzünk van, illetve mint amennyit termelünk, előbb vagy utóbb megisszuk ennek a levét. A költségvetési egyensúlyra törekvő államvezetések azonban eddig jórészt úgy jártak el, hogy saját felelőtlenségüket a lakossággal fizetették meg: fizetéscsökkentéssel, különféle juttatások lefaragásával, adóemeléssel rövid idő alatt igen látványos eredményeket lehet elérni a makrogazdasági mutatók vonatkozásában – így lett a legbrutálisabb intézkedéseket bevezető, a Nemzetközi Va­lutaalap utasításait alázatosan végrehajtó Románia is valóságos „éltanuló” brüsszeli berkekben. Csakhogy most már egyre világosabban látszik: hiába e pénzügyi konszolidáció, ha a gazdaság motorjait időközben teljesen lefullasztották, ha a lakosság túlnyomó része elszegényedett.
De miközben a kizárólag megszorításokra épülő válságkezelés kudarca egyre világosabb – látjuk, tapasztaljuk ezt a magunk bőrén is –, kibontakozóban egy másik, hónapokkal korábban még kárhoztatott, ma már lassan-lassan elismert irányzat, amit a magyar kormány kezdeményezett: a méltányosság elve alapján a nagytőkéseket, a multinacionális vállalatokat és bankokat is bevonni a teherviselésbe. Ezt mondja ma már egyre több európai kormányfő, és az Európai Bizottság is kénytelen volt elismerni e megközelítés eredményességét.
Új szelek fújnak hát Európában, s bár bizonyára időbe telik, míg erőre kapnak, de kétségtelen: reménykeltő lehet az útkeresés ezen módozata. Csak lenne, ki figyel e széljárásra Bukarestben is…