Nem valamilyen örök értékű és örök érvényű mű alkotójáról kívánok megemlékezni, illetve olyan szellemi hagyatékról, amely által író, tudós, képzőművész, zenész, építész, politikus, az élet bármely területén maradandót ránk hagyatékozó akkor is él, amikor már rég elhunyt – hanem szólnék egy olyan visszás helyzetről, amikor a páciens szemben ül a rendelőben az orvossal, és a gyógyszerfelírást az teszi lehetetlenné, hogy az illető elhunytként szerepel a számítógépes nyilvántartásban.
Ennek fordítottjával is többször találkozunk, választások idején csalásra fel is használják, ellenben akivel az előbbi eset történt, majdhogynem lefordult a székről, az orvos pedig pironkodott, nem ő mondott le róla, nem ő törölte az élők sorából. Nem találnak a nevek, lakcímek, nem tudni, ki a munkanélküli és ki a munkavállaló, ki milyen kedvezményekre jogosult, és mint kiderült, még az sem biztos, ki él és ki nem. És miközben hemzsegnek a hibák abban a nyilvántartási rendszerben, amelynek óraműpontossággal, naprakészen, megbízhatóan kellene működnie, nem találnak meg oltásköteles kisbabákat, mert a család nem azon a címen lakik, amely az adatbázisban szerepel, orvosokat azért büntetnek, mert magasabb árkedvezménnyel járó gyógyszert írtak fel olyan nyugdíjas páciensnek, akiről utólag derült ki, hogy nagyobb a jövedelme, mint amennyit bevallott, holott a legegyszerűbb az lenne, ha ez is megjelenne az illető adatlapján, és hinni lehetne, hogy az úgy van.
Igaz, hogy az egészségügy nagymértékű alulfinanszírozása, a betegellátás hiányosságai, a tömeges orvoselvándorlás mellett mindezek eltörpülnek, de akadályozzák a rendszer működését, esetenként ellehetetlenítik az orvos munkáját, beteg embereket járatnak ide-oda oktalanul, és mindez azért, mert valahol valakik felületesen végzik a munkájukat. És tán nem gondolnak arra, holnap esetleg ők ütköznek saját hanyagságukkal.
