Ma már egy minimálbér nem fedezi a hivatalos fogyasztói kosár értékét sem – pedig abba tényleg csak a legolcsóbb és legszükségesebb árukat képzelték be a minisztériumi illetékesek. Tény: egy háromtagú család két minimális fizetésből éppen csak nem hal éhen, s az is, bizony Háromszék lakossága egyre jelentősebb részének még ekkora jövedelme sincs.
A hivatalos fogyasztói kosarat a statisztikai intézet állította össze, és átlagosan számolta ki egy 2,8 tagú családra. A legszükségesebbek szerepelnek benne: élelmiszerek, lakásfenntartási költségek, minimális ruházat, tisztálkodási szer, gyógyszer. Útra keltünk, hogy tegyünk egy próbát, mennyiből lehet megoldani egy ilyen átlagos család alapszintű ellátását. A végeredmény lehangoló: a legolcsóbb, legkisebb szükségletek kielégítésére alig elegendő két minimálbér.
Sepsiszentgyörgyön indultunk terepszemlére, az egyik legolcsóbbnak tartott nagyáruházba, és mindenből a legolcsóbb terméket helyeztük virtuális kosarunkba. A havi szükségletnek tekintett élelmiszerek közül legtöbbet kenyérre költünk, ebből majdnem napi 1 kilót engedélyez a statisztika, de bizony még az olcsóbb fajta is több mint 110 lejbe kerül egy hónap alatt. Nagy­vonalúak a kosár összeállítói, mert belekerült 13 kiló krumpli is – igaz, ennek ára ma már egyre borsosabb.
Gyümölcsből kevés jut a szegényeknek, a család elfogyaszthat a 30 nap alatt 3 kg almát és egy fél kiló déli gyümölcsöt, zöldségek közül csak a hagyma (2,5 kiló), némi leveszöldség (1,68 kg) szerepel, 3 kilónyi savanyúság, s fél kilónyi konzerv. Nem sokkal bőkezűbbek a hússal sem, számításaik szerint egy hónapra elegendő két és fél kiló disznóhús, 2,8 kg csirke, 70 deka marha- és 40 deka juhhús. Felvágottból 2,5 kilót engedélyeznek, halból 84 dekát. Tejből kétnaponta vásárolhat egy litert a család, a joghurt, savanyú tej már luxusnak számít, havonta összesen hét deci kerülhet a kosárba, sajtféle, túró kicsit kevesebb, mint egy kiló, s még majdnem két kilónyi telemea. Tojásból 42-vel kell beérnie az átlagos családnak, de megehetnek fél kiló margarint, 2,8 kiló cukrot és elfogyaszthatnak ugyan­ennyi liter olajat. A kosár összeállítói becsempésztek egy kis „luxust” is – minden bi­zonnyal a gyermekekre gondolva –, engedélyezik 14 deka csokoládé és 2,3 liter nem szeszes ital fogyasztását. Kerül még a kosárba liszt, rizs, zsír, puliszkaliszt, száraztészta is. A végeredmény 584 lej – de, mint említettük, a legolcsóbb változatban, nem minden üzletben elérhető áron. Ugyanez a bevásárlás egy lakótelepi önkiszolgáló üzletben legalább 15 százalékkal, azaz 87 lejjel többe kerül, s kosarunk összértéke máris eléri a 670 lejt.
Ezeken kívül a statisztikusok még engedélyeznek 85 lejnyi összeget más élelmiszer-termékekre, talán ebbe belefér a só, mustár, a fűszerek s más egyéb „apróságok” beszerzése, s így élelmiszerkosarunk tartalmának értéke az olcsóbb bevásárlóközpontban máris 669 lejre ugrik, az átlagos üzletben akár 782 lejt is lepengethetünk a havi legszükségesebbekért. S aki nyomon követte a felsoroltakat, tudhatja: mindez éppen csak arra elegendő, ne haljon éhen a család.
Számolnak a statisztikusok bizonyos mennyiségű ruházati cikkel, lábbelivel, tanszerrel, könyvvel, gyógyszerrel, tisztító szerrel is, ám ezek értéke nagyon alacsony, a hivatalos arányok szerint kb. az élelmiszerek értékének harmada költhető efféle kiadásokra, azaz 230 lej. S fogyasztói kosarunk ezzel már 900–1000 lejre gyarapodott.
Jelentős kiadással terheli a családi kasszát a lakás fenntartása is, falvakon a tüzelő, városon a gázfűtés költségei jelentősek, főleg télen. Egy kétszobás tömbházlakásban élő család a legszerényebb körülmények között is kifizet átlag 300 lejt a vízre, gázra, villanyra, kábeltévére, telefonra, s aki rendszeresen törleszti a számlákat, tudja, ez az összeg télen jelentősen magasabbra, akár kétszeresére, háromszorosára rúg.
Távoli, elérhetetlen álomnak tűnik Ro­mániában, hogy ne számítson luxusnak az élelem, mindenki számára biztosítható legyen a megélhetéséhez szükséges minimum. Egyelőre azok is éppen csak tengődnek, akik dolgoznak, de a lehető legkisebb fizetést kapják. Számukra valós kérdés: azért dolgozunk, hogy együnk, vagy azért eszünk, hogy dolgozzunk?