Érdekes hétnek néztek elébe a Székely Mikó Kollégium tizenkettedikes és kisebb diákjai november 19-étől kezdődően hét napon keresztül. Az iskolában ugyanis második alkalommal szervezték meg a fiatalok körében immár népszerűvé vált Maturandus-hetet.
Számtalan feladat várt a végzős generációra: ki fékezhetetlen örömmel, ki kevésbé lelkesen szemlélte az újabbnál újabb, illetve fárasztóbbnál fárasztóbb megmérettetéseket.
A mindennapi, kötelező beöltözés mellett szellemi kihívások, illetve fizikai versenyszámok várták a résztvevőket. A hét első napján a végzős ,,turistáknak", aztán kedden a ,,vendéglátó-iparosoknak", ezt követően a ,,bébiknek", majd az ,,alteregóknak", végül az ,,ősembereknek" kellett bemutatniuk szokásaikat fergeteges hangulat keretében. A szervezők azonban a kreativitás kérdését is fölvetették: így a divatbemutató, az osztálytabló, a játékkészítés, a ,,nyílbaállás" és számos más feladat várt minél színesebb, ötletesebb megoldási módszert. A csapatépítő játékok is kiemelkedő szerepet kaptak: az élőcsocsóban, a mocsár- és a kardos játékban az osztályoknak az összetartásukat volt esélyük felmérni és bemutatni.
A zárónap estéjén rendezték meg a gálát: szalagavatás, előadások, illetve a hét összefoglalója búcsúztatta a 2007-es tanév maturandusait, amelyet a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok a Park vendéglőben záróbulival pecsételhettek meg. Igaz, a hét lezárult, de azért reméljük, hogy a hangulat nem szűnik meg.
Gyerő Szilvia
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.