Újabb fellebbezés késlelteti az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya Kolozsvár közeli szakaszának építését. A Romániai Autópályák és Országutak Társasága egy fellebbezés miatt kényszerült arra, hogy elnapolja az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya Gyalu–Magyarnádas szakaszának megépítéséről szóló szerződés megkötését.
A 8,7 kilométeres szakasz a Kolozsvár–Nagyvárad és a Kolozsvár–Szatmárnémeti országutat köti majd össze, a megépítésére januárban kiírt pályázaton hatszori halasztás után hirdettek októberben győztest. A hazai útépítőkből álló cégcsoportnak a szerződéskötéstől számított két éven belül kellett volna megterveznie és megépítenie 258 millió lejért a kolozsvári körgyűrű funkcióját is ellátó pályaszakaszt.
Victor Ponta miniszterelnök múlt heti kolozsvári kampánylátogatásán elmondta: az észak-erdélyi pálya építéséhez akkor tudnák biztosítani az anyagi hátteret, ha sikerülne uniós pénzforrásokat szerezni hozzá.
A Nagyváradot Brassóval összekötő autópálya megépítésére 2004-ben kötött szerződést az állam az amerikai Bechtel társasággal, a 415 kilométeres pályának 2013-ig kellett volna elkészülnie, költségeit pedig 2,5 milliárd euróra becsülték. A pályából mindeddig az 52 kilométeres Gyalu–Aranyosgyéres szakasz épült meg. Az újratárgyalt szerződés szerint a Bechtel már csak a 64 kilométeres Bors–Berettyószéplak szakaszt építi meg 2012. november 30-ig, de a munkálatoknak csak mintegy felét végezték el. Az állam eddig 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.