Nem támogatják a vegyes pártokat

2012. november 26., hétfő, Kitekintő

Hosszú távon asszimilációhoz és a politikai önállóság elvesztéséhez vezet, ezért a kormány nem támogatja a magyarok és a többségi nemzethez tartozók vegyes pártjait – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton egy ifjúsági szervezetek számára rendezett konferencián.
 

Előadását a Külhoni óvodák éve című program ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy a határokon túli magyarság léte szempontjából alapvető fontosságú az anyanyelven oktató intézmények rendszerének fenntartása. Koráb­ban a középiskolák és a felsőoktatás már kapott figyelmet és támogatást, de az óvodák még soha. Idén a kisebb szórványközösségek óvodáit is feltérképezték, hiszen pontosan még az adott országban működő magyar szervezetek sem tudták, hogy hol működik ilyen. Végül összesen 3500 magyar intézményt vettek nyilvántartásba. A kormányzati szándék szerint 2013-ban a kisiskolák támogatása következik.
Répás Zsuzsanna ezután a Magyar Állandó Értekezlet működéséről, munkájáról tájékoztatta a fiatalokat, majd a határokon túl élő magyarság pillanatnyi politikai helyzetét elemezte országról országra. Kiemelte a Vajdaság választások utáni viszonyait. A szerb politikai viszályok ellenére is megvalósulni látszik bizonyos fokú önkormányzati autonómia: a magyar szervezetek belső választásokat rendezhetnek, intézményeket működtethetnek és vehetnek át. „A Felvidéken viszont tabukat döntöget, aki csak említi is az autonómiát” – fogalmazott.
Szlovákiával kapcsolatban elmondta még, hogy az országban két politikai erő, a Magyar Közösség Pártja és a Most–Híd számíthat a magyar választópolgárok szavazataira. A magyar kormány azonban nem támogatja a vegyes pártokat: működésük hosszú távon a politikai önállóság elvesztéséhez és asszimilációhoz vezet. Nem mindenki beszél ugyanis magyarul, a szlovák a közös nyelv, aminek az lehet a vége, hogy a magyarok csak egy nagyobb pártba tagozódva politizálhatnak, a pártfegyelemhez alkalmazkodva. Ugyan­­akkor pozitívan értékelte, hogy a két felvidéki magyar párt lehetőséget lát az együttműködésre. Ez Erdélyben egyelőre hiányzik a magyar politikai szervezetek között – tette hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2012-11-26: Kitekintő - :

A Vajdaság autonómiája

Senkinek sem szabad veszélyeztetnie a Vajdaság alkotmány szavatolta autonómiáját, de senki nem sértheti meg Szerbia alkotmányát olyan mesék mögé bújva, hogy így valósítja meg a Vajdaság autonómiáját – jelentette ki Tomislav Nikolić szerb államfő a Vajdaság Ma hírportál tudósítása szerint szombaton azon a megemlékezésen, amelyen a Vajdaság Szer­biához csatolásának 94. évfordulójára emlékeztek. Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke az ülésen kijelentette: ő, akárcsak nemzeti kisebbségének képviselői, megemlékeznek erről a napról, de nem ünneplik.
2012-11-26: Kitekintő - :

A megszorítások ellen tüntettek Olaszországban

Szakszervezetek, diákok, újfasiszta szervezetek és fasizmusellenes csoportok vonultak fel egyszerre Róma utcáin az elsősorban a gazdasági válság leküzdésére hozott intézkedések ellen szombaton zajló tömegtüntetésen. Incidensektől tartva a hatóságok lezárták az olasz főváros központját.