Végleges döntést hozott a bibarcfalvi borvíztöltöde vezetője: a felmondási idő lejártával mind a százharminc alkalmazottjuktól megválnak. Decemberben azonban új cég jön létre, és aki vállalja, hogy késve kapja meg járandóságát, továbbra is dolgozhat.
Múlt hét végén vargyasi sajtótájékoztatón vetette fel Nagy József megyeitanács-alelnök: tárgyalt a borvíztöltő vezetőivel, akik biztosították: nem érdekük bezárni az egységet, ezért új céget jegyeztetnek be, s folytatják a termelést. A hírt megerősítette Radu Preda igazgató is: jelenleg az alkalmazottak felmondási idejüket töltik, de annak lejárta után csak az lesz ténylegesen munkanélküli, aki nem kíván az új cég munkatársa lenni.
Kóródi István szakszervezeti vezető úgy nyilatkozott, nem születik arról kollektív döntés, hogy elfogadják-e vagy sem az új cég ajánlatát. Kétségei vannak azonban afelől, hogy sokukat érdekelné az. „A cég vezetősége már annyiszor ígért, hogy rég elvesztette bizalmunkat. Most is úgy néz ki, nem kapjuk meg a régebbi cégtől esedékes jussunkat, a mintegy héthavi ételjegyből is talán csak kettőt fizetnek ki. Nem hiszem azt sem, hogy az új cég születése valamit is változtatni fog a jelenlegi körülményeken. Kétséges tehát, ki fog decemberben munkába állni” – mondotta Kóródi István.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.