Tudjuk, hogy meghalunk, de előtte még hitet kell tenni arról, hogy mi a szellem és a kultúra dolga a világban.
A költő megfogalmazza a választ, amit mindenki érez, és ez a program, amely hatodfél éve indult útjára, hangos közösségi hitvallás a kultúráról, az emberi gondolkodásról, a megértés lehetségességéről – mondotta el a Nagy Versmondás sepsiszentgyörgyi, 25. állomásán az ötletgazda Fűzfa Balázs a megyei könyvtárban népes és zömmel diákokból álló hallgatóság előtt. A rövid és velős felkészítő után két Kossuth-díjas előadó, Jordán Tamás és Sebő Ferenc egy harminc éve műsoron levő József Attila-összeállításból nyújtott ízelítőt, és a közönség kivonult a könyvtár elé a lépcsőre. Ott a lámpák, illetve néhány gyertya fényében együtt olvasta fel Arany János Szondi két apródja című történelmi balladáját. Nem fázott senki – tudták mind, hogy a régi szöveg a legvégsőkig való kitartásról szól. Ezúttal százötven jókedvű hang erejével... (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.