A negyedik legerősebb „pártként” startolt a Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök vezette Együtt 2014 Mozgalom a Tárki közvélemény-kutató felmérése szerint. A mozgalom elsősorban a bizonytalanok köréből csábított el választókat.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatásáról tegnap tájékoztatott. Novemberben tovább, 50 százalékról 47 százalékra csökkent a bizonytalan szavazók és a választásukat eltitkolók aránya. Ez a Tárki szerint összefügg azzal, hogy a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Mozgalom révén egy új politikai erő jelent meg a következő választásokon indulni szándékozó pártok mellett. Az Együtt 2014 Mozgalmat a teljes népesség hét százaléka támogatja, a pártválasztók körében pedig 13 százalékos támogatottsággal indítottak. A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népességen belül az októberi 18 százalék után novemberben 19 százalék volt, az MSZP-é 15 százalékról 14 százalékra módosult. A pártválasztók körében a Fidesz–KDNP támogatottsága az októberi 37 százalék után ebben a hónapban 36 százalék volt, az MSZP-é pedig 30-ról 26 százalékra csökkent.
A Jobbik és a Demokratikus Koalíció népszerűsége változatlan, az LMP-é valamelyest csökkent. Októberben a Jobbikot a teljes népesség tíz százaléka, novemberben pedig kilenc százaléka választotta, a pártválasztók körében pedig 19 százalékról 18 százalékra módosult a támogatottságuk. Az LMP-t a teljes népességen belül az októberi négy százalék után novemberben három százalék választotta, a pártválasztók körében pedig kilenc százalékról hat százalékra csökkent a támogatottságuk. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül egy, a pártválasztók körében két százalékon maradt az elmúlt egy hónapban.
A Tárki a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatása november 14. és 20. között ezer ember megkérdezésével készült.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.