Úgy tűnik, Erdély megszerzése olyan jól sikerült, hogy az még a déd- és ükunokákon keresztül is mérgezi a békés együttélést. Természetesen nem a tisztességes sepsiszentgyörgyi honfitársainkra gondolunk, akik december elsején koszorúznak, hanem a hívatlan „turistákra”, randalírozókra.
Tavaly december elsején, amikor kimentem Sepsiszentgyörgy főterére, nem gondoltam, hogy egy életre szóló emléket fog hagyni bennem, amit ott látok és hallok. A város központjában rengeteg zászló lengedezett, székely zászló azonban sehol, bár a békés együttélés szimbólumaként ott lehetett volna. Ehelyett egy fehér ló vonul fel, és én, a naiv, könnyezni kezdtem, mert megsajnáltam a szerencsétlen párát, hívén, hogy ősi pogány rítus szerint fel akarják áldozni a nemzet oltárán. Aztán rájöttem, hogy e tisztességes paripa csőcselék közt masírozik. Jobban figyelve, úgy tűnt, hogy kerüli a tekintetemet, sőt, ha teheti, a szemét is becsukja. Rájöttem, csupán azért, hogy ne lássa a körülötte tolongó ordítozókat, akik úgy viselkedtek, mintha megvesztek volna.
Kezdetben érthetetlen volt a nagy üvöltözés, azt hittem, hogy ingyencirkuszba kerültem, ezek a hőzöngők színdarabot adnak elő, hisz oly mély beleéléssel fújták a betanult szöveget. Hangoskodtak, mint szamár a ködben, pedig nem is volt köd. A sok rossz arcú ember, helyesebben emberi mivoltából kivetkőzött csőcselék nem hasonlított sem színészekre, sem békés ünneplőkre. Átsuhant fejemen, hogy a handabandázók az utca túlsó sarkán álló kórház elmebeteg osztályáról szabadultak. Rájöttem, nem lehetnek azok, mert lovat nem szoktak elmebetegekkel együtt kezelni. Akkor bizonyára kísértetek voltak, a múltból visszatért árnyak. S mert emberi lényeknek is tetszettek, megállapíthattam, a hideg miatt sok tüzes vizet ihattak, és attól kergültek meg. Csak úgy áradt belőlük a sok szép gondolat, eszme, tolerancia, a másság tisztelete, a történelem alapos ismerete. Egyvégtében kiabálták, a jövevények menjenek haza! Na, ezzel ismét zavarba hoztak! Ugyan biza, ki a jövevény Sepsiszentgyörgy városában? Szerencsére megütötte fülem Ázsia emlegetése, így már tudtam, hogy a székelyek ázsiai utaztatásáról lehet szó. Ezt azért találtam könnyen ki, mert a román tévécsatornákon e javaslat az elmúlt 23 év alatt gyakran elhangzott. A virulens atyafiak csak hajtogatták, bőgték, üvöltötték, hogy Sepsiszentgyörgy ősi román föld!
Hümmögve, szomorkásan ballagtam haza!