Kötelezővé tehetik az Európai Unióban, hogy 2016-tól csak olyan motorkerékpárokat és quadokat lehet majd forgalomba hozni, amelyeket blokkolásgátló rendszerrel (ABS) látnak el – szavazta meg nagy többséggel az erről szóló javaslatot az Európai Parlament november 20-án. Az előírás a 125 köbcentiméternél nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpárokra és a quadokra is vonatkozna.
A 125 köbcentiméternél kisebb motorral rendelkező motorkerékpároknál, így a robogók esetében is, kombinált fékrendszer felszerelését teszi kötelezővé az új szabályozás, azzal a kitétellel, hogy 2019-ben újra megvizsgálják annak lehetőségét – a költséghatékonyság szempontjait is szem előtt tartva –, hogy előírják-e kötelező jelleggel az ABS-t a kisebb motorkerékpárok esetében is.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elsöprő többséggel, 643 igen, 16 nem szavazattal és 18 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot, amelyet még a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak is jóvá kell hagynia. A jogszabály elfogadását azért tartották sürgetőnek a képviselők, mert az uniós adatok szerint bár csak minden ötvenedik jármű motorkerékpár az Európai Unióban, mégis minden hatodik közúti balesetnek motorkerékpáros volt az áldozata.
A motorkerékpárok „zöldebbé” tétele érdekében a képviselők azt is támogatták, hogy 2016-tól minden motorkerékpárnak meg kell felelnie az Euro 4 kibocsátási követelményeknek. 2017-től ez a robogókra is vonatkozna, 2020-tól pedig minden, forgalomba hozott új motorkerékpárnak a még szigorúbb Euro 5 normának kell majd megfelelnie, a képviselők szerint ugyanis a motorkerékpárok méretükhöz képest arányosan jóval több káros anyagot bocsátanak ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.