Létrehozzák Székelyföld külügyi szolgálatát

2012. december 3., hétfő, Közélet

„Székelyföldért megmozgatjuk Európát” – a Székely Nemzeti Tanács soros küldöttgyűlésének jelmondata. Ennek jegyében a testület elfogadta egyebek mellett az Európai Unió belső bővítésére vonatkozó, illetve a székelyföldi külügyi szolgálat létrehozásáról szóló határozatot.
 

A 162 széki küldött a marosvásárhelyi Kultúr­palotá­ban a csíksomlyói harangok zúgására kezdte el munkaülését. Csíki Sándor, frissen választott marosszéki elnök (Bíró Zsolt korábbi széki elnök az MPP élére választása után mondott le) a múlt század eleji budapesti székely küldöttek felszólalásait idézve jelezte, hogy a székelykérdés kezelésében lényeges előrelépés azóta sem történt.
Izsák Balázs elnök beszámolójában az idei év legfontosabb tevékenységét, az SZNT külkapcsolati munkáját ismertette, de szólt a mozgalmi munkáról is, az elmúlt időszakban az autonómia, szimbólumaink megvédése érdekében szervezett tüntetéseken való részvételről.
A napirenden öt határozattervezet szerepelt, ezeket kisebb módosításokkal szinte egyhangúan fogadta el a testület (a határozattervezeteket előzőleg a széki tanácsok is véleményezték). Három határozat szorosan kapcsolódik az uniós polgári kezdeményezés érdekében kialakítandó, a nemzeti régiók elismerését célzó nemzetközi kapcsolatok építéséhez. Az EU belső bővítéséről szóló határozat leszögezi: „a belső bővítésnek ki kell terjednie a tagállamok és az őket alkotó régiók viszonyának újrafogalmazására, a regionális szintű kompetenciák bővítésére, az önrendelkezésre törekvő közösségek elismerésére, illetve az autonómiával rendelkező régiók európai szintű védelmére is”. Egy másik határozat szerint az SZNT létrehozza Szé­kelyföld külügyi szolgálatát, amely jogi személyiség nélküli, nonprofit szervezet, s a székelyföldi önkormányzatok és az önálló székely diplomácia kiépítését támogató magyar szervezetek bevonásával történik. Szabályzatát és működési kereteit később dolgozzák ki.
Az SZNT elfogadta az Erdélyi Ma­gyar Néppárt felvételét a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsba. Ennek kapcsán szót kapott Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, aki méltatta a testület autonómiaküzdelmét, és együttműködésről biztosította az SZNT-t. Ugyanakkor a küldöttgyűlés elfogadta az SZNT elnökének megválasztásáról szóló határozatot, illetve a Székelyföldi Önkormányzati Nagy­gyűlés összehívásáról szóló dokumentumot. A küldöttek nyílt tapssal üdvözölték és támogatásukról biztosították Ráduly István uzoni polgármestert, aki a bírósági ítélet ellenére sem hajlandó eltávolítani a székely zászlót a községháza homlokzatáról.                               (Dánél)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2012-12-03: Közélet - Váry O. Péter:

Lángról lángra

Várakozásnak ideje eljött, várni csodát, hétköznapit is akár, és várni beteljesedést, mához erőt, holnaphoz hitet adót.
2012-12-03: Közélet - :

Klárik–Toró nyílt vita

A Háromszék napilap nyílt vitát szervez Klárik László és Toró T. Tibor, az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki-erdővidéki szenátorjelöltje részvételével december 4-én, kedden este hat órától a sepsiszentgyörgyi Orchidea Events rendezvényteremben. Moderátor: Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője.