A Háromszék napilap nyílt vitát szervez Klárik László és Toró T. Tibor, az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki-erdővidéki szenátorjelöltje részvételével ma este hat órától a sepsiszentgyörgyi Orchidea Events rendezvényteremben. Moderátor: Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője.
A jelöltek többek között a következő témakörökben fejtik ki elképzeléseiket: vidék- és gazdaságfejlesztés; nyelvi jogok, oktatás; autonómiatörekvések; régióátszervezés, alkotmánymódosítás; a többi magyar politikai szervezettel való viszony. A nyílt vita nem fórumjellegű, a helyszínen a közönség soraiból nincs lehetőség kérdéseket feltenni. Ennek ellenére olvasóink megfogalmazhatják a jelölteknek szánt kérdéseiket – ezeket szerkesztőségünkbe, a hpress@3szek.ro e-mail címre várjuk ma délig –, a legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdéseket pedig föltesszük a részt vevő politikusoknak. Mivel a helyek száma korlátozott, a vitára csak meghívóval lehet belépni. Meghívókat a részvételi szándékukat eddig jelzők és a kérdést megfogalmazók között sorsolunk ki. Érdeklődni, a meghívókat átvenni szerkesztőségünkben lehet ma 12 órától 15 óráig. A vitáról egyébként részletesen beszámolunk csütörtöki számunkban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.