Az előző évekhez képest már tavaly sokkal csendesebb szilveszterünk, karácsonyunk, egyszóval év végénk volt.
Ugyanis egy esztendővel ezelőtt módosították a gyúlékony anyagokat és robbanókeverékeket tartalmazó termékek forgalmazására, használatára vonatkozó törvényt, s jelentős szigorításokat vezettek be. A megyei rendőrség a megengedett legtöbb megszorítást alkalmazza, például a brassói kollégákkal ellentétben.
A jogszabály értelmében természetes személyek csupán a legalacsonyabb osztályba tartozó pirotechnikai termékeket használhatnak. Ilyen a csillagszóró, a tortába állítható, csillagokat kilövellő fénygyertya, a tűzkerék, a konfetti. Semmiféle pukkanó vagy repülő eszköz nem használható.
Bűncselekménynek számít, és három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a magasabb osztályba tartozó robbanó vagy fényjátékok behozatala, forgalmazása, birtoklása, nem is szólva a házi előállításáról.
A rendőrségen mindössze négy kereskedelmi társaság kérvényezte a megengedett pirotechnikai termékek forgalmazását. A cégek és a forgalmazó helyiségek ellenőrzése még folyamatban — mondotta Călin Stan irodavezető. Tavaly tizenkét cég forgalmazott hasonló termékeket. Akkor az el nem fogyott veszélyes anyagokat begyűjtötték, és különleges raktárba szállították. Az elmúlt napokban országos akció keretében megyénkben is ellenőriztek a rendőrök, de nem találtak ilyen termékeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.