Éveim számának növekedésével egyenes arányban így advent tájékán, a szent ünnepek közeledtével eddig általam nem ismert csodaváró hangulat tör rám. Nagy nehezen sikerült jegyet vásárolnunk Vujity Tvrtko és Weisz Fanni késő esti előadóestjére.
Már bent, a színház termében – az elmesélt és levetített események hatására – úgy éreztem, lassan megváltozik körülöttem a légkör. A jelenlevőkből fokozatosan kiáradó együttérzés, szeretethullám rég nem tapasztalt jóleső melegséggel telített, biztonságérzetet sugárzó, láthatatlan fátyollal ölelte körül a jelenlevőket. Lelkileg feltöltődve álltunk fel előadás végeztével, és álomszerű hangulatban léptünk ki a teremből. A lépcsőkhöz érve ébredtem rá a kegyetlen valóságra: annyira fáj a térdem, hogy nem tudok egyedül lemenni. Barátnőm pici, törékeny asszonyka, nem mertem rábízni magam. Ekkor jelent meg mellettünk egy fiatal pár, és a szép szál, keménykötésű fiatalember szó nélkül segítségemre sietett. Épségben leértünk, megköszöntem, és a barátnőmmel elindultunk könyvet vásárolni, dedikáltatni. Szívfájdító érzéssel vettem tudomásul, hogy én, a „könyvbolond”, kevés pénzzel jöttem el otthonról, így lemaradtunk a vásárlásról. Szomorúan indultunk kifelé, amikor az előcsarnokban ismét előttünk termett „ifjú lovagom”, és karját nyújtva felajánlotta segítségét a kinti két lépcsőfok okozta akadály elhárításában.
A taximegálló felé tartottunk, amikor utánunk lépett és rákérdezett: könyvet nem szerettek volna vásárolni? Szerettünk volna, válaszoltam, de nincs elég pénz nálunk. Hát neki most van – mondta és mutatta –, megveszi, sőt, dedikáltatja számomra a könyvet. Azzal eltűnt, és alig pár perc múlva már jött is felénk mosolyogva, kezében a nevemre dedikáltatott könyvvel. Hogy csinálta, a hatalmas sor ellenére – tudván, hogy alig állok a lábamon – ilyen rövid idő alatt, az ő titka marad.
Alig jött ki hang a számon, nem tudtam semmit kérdezni, suttogva hebegtem, hogyan tovább? Elkérte a címemet, és már rohant is vissza a sorban álló párjához. Legalább a nevét mondja meg – kiáltottam utána. Rajmond – válaszolta.
Igen, akkor ott, azon a felejthetetlen estén megtörtént a csoda. Felocsúdva a szinte hihetetlen eseményből, ott a színház előtt, éjfél körül, a ragyogóan szikrázó csillagoktól fényes égbolt alatt jóleső érzés töltött el: amíg ilyen fiatalok élnek, nőnek fel körülöttünk, nem kell félnünk, hogy ki fogja majd folytatni haza- és nemzetépítő, sok nehézségbe, ellenállásba ütköző munkánkat! Isten áldjon, Rajmond! Még egyszer köszönöm, hogy visszaadtad a hitemet nemzedéked elveszettnek hitt erejében, lelki nagyságában!
BIRÓ MIKLÓSNÉ TOMPA ENIKŐ, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
