Fel a Királyhágóra, ereszkedni be Kalotaszeg rendtartó világába, neki Erdélyországnak, lobogva, szeretve s derűsen, mintha először s mintha utoljára, mintha számadásra és nem újbóli számbavételre: lám, mire küzdi föl újból és újból magát a maradék magyarság az idegenségben?
És hányadszor írom húsz esztendő óta figyelmeztetőleg: ne tévesszen meg az úgynevezett tömbmagyarság kemény küzdelme a Székelyföldön, mert hiszen 1920 óta, Traianon óta eltűnt a Mezőség, Kolozs és Bihar, Maros és Brassó, Fehér és annyi más megye magyarságának hatalmas tömege!
Elzúgott Romániában is a nagy választás az Európai Unió parlamentjébe. A Gyergyói-havasok, a Hargita, a Cenk nem szavazott, azok most behavazva, nem látni egyetlen kampányplakátot sem a hegyoldalakban. Ám tele van Erdély, a Bánság, a Partium a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége plakátjaival, Markó Bélával, a semmitmondás RMDSZ-e és Markó Béla leválthatatlan elnök jelmondatával: új honfoglalás.
Nocsak, nocsak, mondom magamban. Jobb lett volna nem elpuskázni a meglévőt, most nem kellene ,,visszafoglalni", gondolok itt mindarra a semmire, amit több mint tíz éve az RMDSZ fölmondhat. Szőcs Géza költő szerint (Háromszék, 2007. december 1.) Markó Béla napkirályi öntudattal hirdeti: AZ EGYSÉG ÉN VAGYOK.
Tőkés László bejutott az unió parlamentjébe, és ezen a ponton valamennyi elégtételt és megnyugvást érez a magyarság ott, ahol a part nem csak az RMDSZ és életfogytigos elnöke miatt szakad, de Gheorghe Funar és társai is rezervátumba képzelik bele a maradék magyarságot, védett nyelvvé kívánják nyilvánítani a magyar nyelvet mint ritkaságot, mint spirituszban a kétfejű bárányt.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap arról számol be, hogy a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja (ez hivatal, pestiesen s illőn így megkeresztelve) egyéves születésnapját fotókiállítással ünnepli Cigányok Erdélyben, romák Nyugat-Európában cím alatt.
A putrikban fagyoskodó, éhező cigány gyerekek arcát látom, a koszt és a betegséget, a sírást a pici cigány gyerekek ajkán, és kérdezem a koordinációs hivatalt: ugye, nem életörömet akart láttatni? Mert a katolikus egyház által létesített cigánytelepi iskolában tényleg ragyog egynéhány arcocska, ám a többit tépi a fagy, az éhség.
Vissza a havas oldalakra! Még azokra is kiírták talán Frunda György nevét, az RMDSZ egyik választottját: rá kell szavazni, hadd meséljen a román—magyar barátságról Brüsszelben épp ő, aki Tőkés László hibátlan jellemű tiszteletbeli elnök kizárását levezényelte az RMDSZ-ben. Két dudás egy csárdában? Á, dehogy. Hiszen 1989-ben, amikor Tőkés lelkész egyedül küszködött Ceauşescu ellen, Frunda Györgyöt a szekuritáté becenevén szólítgatta, s ő meg sem mert szólalni magyarul. A dudáskodásról ennyit, esetleg még azt, hogy Tőkés püspök nem volt hajlandó úgy táncolni, ahogy Frunda meg Markó fütyült a megmilliárdosodott küszöbein.
No de mit ad Isten, s mit az RMDSZ vezére? Frundát bejuttatta Brüsszelbe a vezérkar, ám ő másnap azt mondta, nem oda megyen, hanem az Európai Jogi Bizottságba, ott nagyobb a mannahullás, tegyenek mást abba az altató parlamentbe. És lőn. Tettek mást. A szavazó RMDSZ-hívek ismét átverve, átejtve, mert trükk a politika, és alaktalan tömeggel alakoskodik Markó és a többi a maga hasznára. Meddig? Míg egy szál fa nem marad a Hargitán, míg egy szál magyar Erdélyben.
Szép tiszta hó fedi a szennyet december első napjaiban a Kárpát-kanyarban, őzek trappolnak át Maksa határában a fehérségen, fűszálak után szimatolva, akár a romániai boldog cigányok a koordinációs kiállításon. És hát Sepsiszentgyörgyön is maradt még annyi humor, amennyi elég az üdvözlésemre: — Nocsak, hazajövél az ünnepre?
Nézek magam körül, hol itt az ünnep a viszontlátáson kívül? Nevetnek. S mondják, a központban, a Bodok Szálloda előtti téren Voiculescu hatalmas üstben főzi s főzeti híveivel gulyás mellett a magyarok iránti szakadatlan gyűlöletet. Mert december 1. nemzeti ünnep Romániában, akkor döntöttek úgy a géta-dáko-római népfiak, hogy magukhoz csatolják fél Magyarországot, hogy lenne rend, és fogyna a szintkülönbség Erdély, Nagyvárad, Temesvár, Arad, Marosvásárhely és Tecuci, Mărăşeşti, Craiova között. Hát ezt ünneplik az ingyengulyás és -sör mellett, és arra a szép jelenetre is gondolva, 2002-re, amikor ezen a napon Medgyessy Péter miniszterelnökünk román kollégájának kívánságára vigyorogva koccintott a román ünnepnapon. Magyarország földarabolásának előestéje emlékére. Ne feledjük: Medgyessy a mi adógarasainkon járja a világot mint Gyurcsány Ferenc lődörgő nagykövete.
Hogy Frunda Györgyöt az Európa Tanács jogi bizottsága januárban megválasztja-e elnökének (ahogy azt F. Gy. remélni méltóztatik), nem tudjuk. Tény, hogy a Székelyföldre visszaszálltak a turulmadarak, miközben Budapest 12. kerületében szervezett gyűlölet övezi az ércmadarat ma. És a madárvírusban szenvedő Ungár Klára számára hálából ez a Gyurcsány-kormány magas-magas posztot létesített elégtételként, hogy még nem sikerült eltakarítania a magyarok ősi jelképmadarát Budáról.
Ó, tanul az anyaországtól a magyar idegenben is! Mert Budapest úgy él a távol levők szeme előtt, mint a magyarság fővárosa. Ám egyre többen tudják már az igazat Erdélyben is, másutt is. Hiába, a technika, az technika. És az idegen szél tör előre Erdélyben is, viszi a szemetet, amit hoz a nyugati szél Magyarországra. Rettenetesen burjánossá vált divatszókkal megtűzdelt az eddig titkon is óvott szépséges magyar nyelv.
Emberek őrzik a magyarságot, nem üzletek. A pénz isten itt is.
Fölmegyek a megyei könyvtárhoz, ott van állandóan a magyar zászló, ott van a koordináció, másért nem lenne ott. Nézelődöm, hát kit látnak szemeim?! Nicsak, nicsak, hiszen ez Győzike!
Társaságban, pohár sör mellett érdeklődöm barátaimtól, hogy megbolondultak-e. Hiszen ettől az ízlés alatti bohóctól még azok is elirtóztak Budapesten, akik nemzették s életre hívták.
Hiába, áthozta a szél a Királyhágón Győzikét ide is. És azt is hozzáteszik a megirtózott itteniek, akik ismerik őkelmét, hogy meglásd, közönsége is lesz.
Legyen, aminek lennie kell! Ezzel megyek föl a berecki szárnyvasúttal Kézdivásárhelyre, ott lészen találkozóm olvasóimmal. Édes városom, a réges-régi céhek városa, büszkén magyar, s inkább arra büszke emez is, akár Székelyudvarhely, hogy a román gyűlölet és állami magyarpusztítás zajló tengerén is megvan még úgy-ahogy.
Benézek az udvarterekbe, sehol nem lelhető ez a városépítési mód; egy-egy céh épített ki utcácskákat lakóházakból, műhelyekből, segédek lakásaiból, aztán mai napig is úgy van a számozás.
A város főterén Gábor Áron szobra. És ott a felújított Vigadó, kultúrház és színházterem; valóságos ékszerdoboz, nem egyéb.
Nézem a kirakatát, nicsak, nicsak, falfelületnyi területen Győzike plakátjai! Mindenütt. Városszerte itt is. És három darab A4-es papírlapon szerénykedik libegve az én találkozóm.
Nevetni kél kedvem, merthogy ide küzdöttem le magam? És ide küzdötte le magát ez a remek városka, hogy Győzikézik, világ szégyenére?
Lehet, bele is pirultam, a szülőföldemen. Milyen erővel viszi a szemetet a nyugati szél...! Abban az ékszerdobozban Győzike... Aki azt sem tudja, hol van, csak azt, hogy mennyiért.
Meddig tart Európa? Meddig a gótika? És meddig Győzike?
Szókratész, Kálvin, Pázmány, irgalmazz nekünk, magyaroknak!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
