Jó lenne, ha az RMDSZ győzelme s az erdélyi magyarság tartózkodása a fiatal, kevésbé ismert párt radikális választási kampányától nem szorítaná háttérbe a kulturális, illetve a Székelyföld területi autonómiájának ügyét, és Kelemen Hunorék újra és újra nem odáznák el a magyarság önrendelkezési törekvéseinek nyílt és kendőzetlen felvállalását.
Az RMDSZ megmondóemberei folyamatosan és álságosan mellébeszélnek: az autonómiánál fontosabb közösségünk nehéz élethelyzetének orvoslása, a munkahelyteremtés vagy néhány beígért, számunkra kedvezőtlen törvény elfogadásának megakadályozása – mintha nem egy és ugyanarról, ok-okozatról lenne szó, s nem azért áznánk-fáznánk, mert hiányzik talpunk alól a szilárd talaj, fejünk fölül a födél.
Most épp Kovács Péter, a szövetség főtitkára rá jellemző ifjonti pimaszsággal hárítja Tőkés László aggodalmát, hogy az RMDSZ paktumot kötött volna Pontáékkal, egyebek közt az „autonómia jegelésére” – hiszen szemünk láttára fáradoznak ezen! –, azt ajánlva, hogy összeesküvés-elméletek helyett foglalkozzék az általa támogatott párt vereségének okaival. A választási versengésben alulmaradt pártnak nem az a dolga, hogy vég nélkül elemezze hibáit, hanem rajta kell tartania szemét azokon, kiknek megadatott a hatalomgyakorlás lehetősége. Hiszen e célból is alakult.
Való igaz, az RMDSZ programjában tételesen szerepel a kulturális, illetve területi autonómia, de az elmúlt esztendők során, hosszas kormányszerepe okán valóban jegelte azt. És a holt betű, a ki nem mondott szó, meg nem cselekedett ábránd valóban semmivel egyenlő.
Meglehet, rosszul mérte fel lehetőségeit a Néppárt, mikor az autonómiát, a régiósítást választási kampányának középpontjába helyezte, megeshet, számolnia kellett volna azzal is, hogy a területi autonómiaigény – az erre vonatkozó közvélemény-kutatások ígéretes eredményei dacára – egyfajta bizonytalanságot, riadalmat kelt közösségünk tagjaiban. De csak azért, mert nem tudják pontosan, mit is jelent a belső – azaz államhatárokon belüli – autonómia, nem ismerik vagy restek felismerni elsőbbségét napi gondjaink, bajaink hárításában.
Ha jól belegondolunk, konferenciákon, tanácskozásokon kívül – ahol a téma értői néha összegyűlnek, néhány sajtótermék érvelő erőfeszítésén, vagy éppen „ótonómiázó” fricskázgatásokon túl –, meglehetősen kevés információ jutott el az átlagemberhez. Azt ellenben nap mint nap tapasztalják, hogy mind a regionalizmus, mind a területi autonómia elementáris ellenérzést vált ki a szintén bűvös ködben tartott románságból.
Az RMDSZ tétlenségét e tekintetben örökös kormányra kívánkozása indokolja, ami szintén nem ördögtől való. De akkor ezt kell mondani, s azt, hogy miniszteri székre vágynak. A Kovács Péter-félék olcsó fecsegése, ripacskodása, sanda mészároskodása – tova néz, s ide vág – teljességgel fölösleges.
