Megszűnt az Igaz Romániáért Szövetség, amely vereséget szenvedett a parlamenti választásokon – jelentette be tegnap Vasile Blaga, a szövetség egyik társelnöke. A Demokrata Liberális Párt elnöke azt követően nyilatkozott, hogy a jobbközép szövetség fő erejét alkotó, a Traian Băsescu államfőt támogató DLP tegnap megtartotta első ülését a parlamenti választások óta.
A szövetség a voksok csaknem 17 százalékát gyűjtötte össze, ami kudarcnak számít, hiszen a szavazatok több mint 20 százalékára számítottak. Blaga bejelentette: az Igaz Romániáért Szövetség lényegében a választások napján megszűnt létezni, hiszen az választási szövetség volt, így a törvények szerint már december 10-től nem létezik. Hozzátette: a szövetséget alkotó pártok a továbbiakban eldöntik majd külön-külön, hogy folytatják-e az együttműködést, és azt milyen formában teszik. A DLP elnöke ugyanakkor az új parlamenti frakciójukba hívta azokat a képviselőket, akik a másik két párt részéről jutottak be a bukaresti törvényhozásba a szövetség színeiben. A demokraták vezetői közül korábban többen is úgy nyilatkoztak, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a szövetség, és a DLP önálló pártként való megmaradása mellett érveltek. Bár a választás utáni napokban a párt több vezetője Vasile Blaga lemondását követelte, tegnap két alelnök – Cristian Preda és Sever Voinescu – mondott le tisztségéről, akik az Igaz Romániáért Szövetség megalakítását szorgalmazták. A DLP vezetősége úgy döntött: májusban tartanak tisztújító kongresszust, addig helyén marad a jelenlegi vezetőség, így Vasile Blaga is megmaradt pártelnöknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.