Labdarúgás, IV. ligaŐszi bajnok a Papolci FC

2012. december 17., hétfő, Sport

A félidei, azaz őszi mérleg készítésekor eltekintünk a visszavágók mérkőzéssorozatából előrehozott első forduló eredményeitől, és kimondottan csak az odavágó meccseket vesszük górcső alá. A mérlegelést azzal kezdjük, hogy tizenhat csapattal rajtolt a „felsőház”, az úgymond IV. liga mezőnye, de négy forduló után az anyagi támogatás nélkül maradt Kézdivásárhelyi Sport Club visszalépett, na nem azért, mert „hűségesküt” tett a Sinkovits-stadion oszlopsorának, hanem egyszerűen fejet hajtott a város vezetésének mélyre nyúló futballszeretete előtt.

Így lett tizenöt tagú a mezőny. Hej, pedig az indulásnál azt reméltük, hogy a „városiasodni” kezdett (Barót és Bodzaforduló mellé belépett Kézdivásárhely, Kovászna, Sepsiszentgyörgy) IV. liga végre elindul egy magasabb színvonal felé, és megyénk labdarúgása előbb-utóbb utoléri régi önmagát, na meg aztán nálunk is labdarúgás lesz a labda rúgása... Egyelőre kevés jele mutatkozott ennek a várt javulásnak. A városi csapatok – kivétel talán a szentgyörgyi, talán... – egyelőre nem felelnek meg az elvárásoknak, a kovásznai az ötödik helyen kapaszkodik, a baróti  és a bodzafordulói a kiesés elkerüléséért küzd. Így aztán újra a falusi csapatok játsszák a fő­szerepet, s irányítják a versenyfutást – a Papolci FC, az Illyefalvi Lendület, a Gelencei Nemere, a Bardoci Prima, a Berecki FC. Érthetetlen, megmagyarázhatatlan, hiszen köztudottan városaink jobb anyagi hátteret tudnak biztosítani a labdarúgásnak is, mint a falvaink (Zágon kivétel), de valamiért ettől a nemes gesztustól elzárkóznak. A régi futballvezérek – most hadd ne soroljuk fel a nevüket, hiszen mindenki, akinek valamilyen köze volt a focihoz, ismeri őket – ennyire lejáratták volna a sportág, az egyesületek, klubok hitelét? Tény, hogy napjainkban nem tolonganak városi csapataink körül a szponzorok. Diószegi Pékség pedig csak egy van.
Na de térjünk rá az őszi idény történéseire. A teljes szabadságot élvező klubok tetszésük, belátásuk szerint „szerződtették” játékosaikat, ahogy a mese mondja, „hetedhét országon túlról”, függetlenül attól, hogy azok mit hoznak magukkal, csak éppen tudják rúgni a lasztit (szidni a versenytársak édesanyját, nemzetét...), s azt sem vették figyelembe, hogy falujuk, községük, városuk fiatalságának kárára cselekednek, mert teljesen vagy nagy részben kirekesztik a fiatalokat a labdarúgásból. Nem egy alkalommal rá is fizettek, s úgy, hogy az nem szolgálta megyei labdarúgásunk jó hírnevét, sportszerű légkörét... És még valami: eléggé sok labdarúgónk a nagypályás labdarúgást és a teremfocit „kavarja össze, mint szakács a kását”. Nem veszik észre, hogy sem itt, sem ott nem tudnak igazán jó teljesítményt nyújtani, s ezt megérzik mind a nagypályás, mind a teremfocicsapatai. Erre oda kellene figyelni! A mi esetünkben egyelőre mindenki a IV. ligás mérkőzések eredményeire összpontosított.
Hazai pályán három csapat ért el százszázalékos eredményt – a Papolci FC, az Illyefalvi Lendület, a Sepsi­szentgyörgyi Olt Sportklub (röviden OSK) –, és még egy tudta megőrizni hazai veretlenségét, a Kovásznai Dolores. Az otthoni mérkőzések rangsorában több lőtt góllal az Illyefalvi Lendület került az első helyre, egyedül csak a Lendület tudott harminc lőtt gól fölé emelkedni. Meglepően gyengén teljesített a Gelencei Nemere. Játékoskerete, edzője (Polgár László) a papírforma szerint többet „ígért”. A túlsó póluson a Csernátoni FC, a Bölöni SE, a Szitabodzai Haladás és a Bodzafordulói Csukás versengett a sereghajtó szerepkör elkerüléséért.
A hazai mérkőzések rangsora:
1. Illyefalva    8    8    0    0    32–6    24
2. Papolc    8    8    0    0    29–3    24
3. Sepsi OSK    7    7    0    0    29–3    21
4. Dolores    7    6    1    0    20–4    19
5. Bardoc    8    6    1    1    19–7    19
6. Bereck    7    5    0    2    22–10    15
7. Perkő    7    4    0    3    11–5    12
8. Barót    7    4    0    3    18–15    12
9. Gelence    6    3    1    2    11–3    10
10. Bodok    7    3    1    3    12–16    10
11. Ozsdola    6    3    0    3    17–9      9
12. Bodzaf.    7    2    3    2      8–8      9
13. Bölön    8    2    2    4      9–17      8
14. Szitabodza    5    2    0    3    11–11      6
15. Csernáton    6    2    0    4      7–13      6
Szitabodzának van egy elnapolt, le nem játszott hazai mérkőzése, méghozzá a Bardoci Primával.
A Gelencei Nemere, mintha ráérzett volna az előbb megfogalmazott kritikánkra, kinti mérkőzésein felülmúlta önmagát, négy ponttal előzte meg a Sepsiszentgyörgyi OSK-t és hattal az Illyefalvi Lendületet, valamint a Papolci FC-t. Az ellenkező póluson a Baróti Városi Sport Club (röviden VSC) játssza a főszerepet, egyetlen pontot sem tudott szerezni, valamivel jobban teljesített a Bodoki Törek­vés és a Kézdiszentléleki Perkő, előbbi egy, utóbbi két pontot szerzett. Nem, nem ezt szoktuk meg tőlük. Na persze tudjuk, hogy külső tényezők is hatottak teljesítményükre, a Perkő esetében például a külföldi munkavállalás, mely­nek következtében a csapat alapembereinek sora hagyta el szülőfaluját, labdarúgócsapatát...
A kinti mérkőzések rangsora:
1. Gelence    8    6    1    1    13–2    19
2. Sepsi OSK    7    5    0    2    23–7    15
3. Papolc    6    4    1    1    11–4    13
4. Illyefalva    6    4    1    1    12–8    13
5. Dolores    7    2    1    4    13–13      7
6. Ozsdola    8    2    1    5    15–23      7
7. Bereck    7    2    1    4      6–15      7
8. Bardoc    5    1    0    4      4–10      3
9. Bodzaf.    7    1    0    6      7–24      3
10. Bölön    6    1    0    5      4–22      3
11. Szitabodza    8    1    0    7      6–32      3
12. Csernáton    8    1    0    7      6–33      3
13. Perkő    7    0    2    5      4–22      2
14. Bodok    7    0    1    6      4–21      1
15. Barót    7    0    0    7      2–21      0
Azt mondják, hogy egy bajnokságot az idegenben játszott mérkőzéseken szoktak megnyerni. Lehet... Mi valljuk, hogy az otthoni és kinti mérkőzések eredményei döntenek mind a bajnoki cím, mind a kiesés körüli vitában. Ezt a vitát vagy ezeket a vitákat tükrözik az angol táblázat pontjai, vagyis az otthon veszített és az idegenben nyert pontok közötti különbségek. Ebben pillanatnyilag a Sepsi­szentgyörgyi OSK a legjobb, de ott van közvetlen közelében a Papolci FC, az Illyefalvi Lendület, fél lépéssel hátrébb a Gelencei Nemere, de nem szabad leírni a tízpontos hátrányba került Kovásznai Dolorest sem.
És akkor nézzük a Papolci FC őszi bajnok címét igazoló összesített rangsort, utolsó oszlopában az angol táblázat pontjaival:
1. Papolc    14    12    1    1    40–7    37    +13
2. Illyefalva    14    12    1    1    44–14    37    +13
3. Sepsi OSK    14    12    0    2    52–10    36    +15
4. Gelence    14      9    2    3    24–5    29    +11
5. Dolores    14      8    2    4    35–17    26    +5
6. Bardoc    13      7    1    5    23–17    22    –2
7. Bereck    14      7    1    6    28–25    22    +1
8. Ozsdola    14      5    1    8    32–32    16    –2
9. Perkő    14      4    2    8    15–27    14    –7
10. Barót    14      4    0    10    20–36    12    –9
11. Bodzaf.    14      3    3    8    15–32    12    –9
12. Bodok    14    3    2    9    16–37    11    –10
13. Bölön    14    3    2    9    13–39    11    –13
14. Szitabodza    13    3    0    10    17–43      9    –6
15. Csernáton    14    3    0    11    13–46      9    –9
A bajnokságban 387 gól esett. A bajnoki csúcs: 8–0, s ez a Sepsiszentgyörgyi OSK nevéhez fűződik. A legtöbb gólt – 15-öt – a 85. percben lőtték, aztán a 90. perc következik 14 góllal. Egyetlen gól sem esett a 38., a 46. és a 63. percben.
Az őszi idény legjobb góllövői:
Jakab Barna (Illyefalvi Lendület) 18 gól
Kurtuly Róbert (Sepsiszentgyörgyi OSK) 14
Dobricza Ferenc (Sepsiszentgyörgyi OSK) 12
Vajda Előd (Papolci FC) 11
Vojna Levente (Ozsdolai FC) 11
Ilie Roman (Sepsiszentgyörgyi OSK) 10
Sorescu György (Kovásznai Dolores) 10.
És most nézzük, csapatonként hány játékos szerepelt, hány iratkozott fel a gólszerzők névsorába, s ki a házi gólkirály:
Bardoci Prima – 9 játékos, 6 gólszerző, Bedő Csongor 7 gól
Baróti VSC – 24 játékos, 11 gólszerző, Zelch Ervin, Balázsi István, Molnár Ottó 4–4 gól
Berecki FC – 26 játékos, 9 góllövő, Dobozi Levente 7 gól
Bodoki Törekvés – 24 játékos, 9 gólszerző, Veres Zoltán 5 gól
Bodzafordulói Csukás – 27 játékos, 9 góllövő, Daniel Piştea 4 gól
Bölöni SE – 33 játékos, 8 gólszerző, Németh Lehel 3 gól
Csernátoni FC – 26 játékos, 6 gólszerző, Máthé Levente 5 gól
Gelencei Nemere – 20 játékos, 13 góllövő, Fábián Domokos 5 gól
Illyefalvi Lendület – 19 játékos, 11 gólszerző, Jakab Barna 18 gól
Kovásznai Dolores – 32 játékos, 11 góllövő, Sorescu György 10 gól
Ozsdolai FC – 26 játékos, 9 gólszerző, Vojna Levente 11 gól
Papolci FC – 20 játékos, 11 góllövő, Vajda Előd 11 gól
Kézdiszentléleki Perkő – 33 játékos, 9 góllövő, Bartók Róbert, Sinkler Herbert 3–3 gól
Szitabodzai Haladás – 30 játékos, 8 góllövő, Bálint Flórián 6 gól
Sepsiszentgyörgyi OSK – 23 játékos, 13 gólszerző, Kurtuly Róbert 14 gól.
Folytassuk őszi kalandozásunkat, s nézzük, hogyan alakult a felsőház három örökrangsora:
a 300–350 mérkőzést játszottak klubja:
303 – Csulak Attila (Berecki FC)
309 – Molnár Zsolt (Perkő) és Gheorghe Onea (Szitabodzai Haladás)
316 – Bató József (Bardoci Prima)
317 – Pál József (Sepsiszentgyörgyi OSK)
318 – Veres Zoltán (Bodoki Törekvés)
321 – Fábián Domokos (Gelencei Nemere)
327 – Fosztó László (Baróti VSC)
328 – Nagy Károly (Ozsdolai FC)
333 – Dévai Imre (Gelencei Nemere)
340 – Szabó Zsolt (Sepsiszentgyörgyi OSK)
a 350–400 mérkőzést játszottak klubja:
352 – Dobri László (Bodoki Törekvés)
359 – Kádár Béla (Bodoki Törekvés)
360 – Bartha Sándor (Bodoki Törekvés)
369 – Sylvester Árpád (Gelencei Nemere)
387 – Barabás Bálint (Bardoci Prima)
398 – Daniel Ştefănescu (Bardoci Prima)
a 400-asok klubja:
479 – Gergely István (Bardoci Prima)
424 – Kopetzky Sorin (Bardoci Prima)
422 – Voloncs Barna (Kézdiszentléleki Perkő)
415 – Gáspár Levente (Gelencei Nemere)
404 – Horváth Emil (Kézdiszentléleki Perkő)
404 – Tókos Zoltán (Bardoci Prima)
401 – Bartók Kálmán (Kézdiszentléleki Perkő).
A felsőház legeredményesebb gólszerzői:
250 –Tókos Zoltán (Bardoci Prima)
227 – Fábián Domokos (Gelencei Nemere)
190 – Nagy Károly (Ozsdolai FC)
179 – Kurta László (Sepsiszentgyörgy, Uzon...)
177 – Forró Károly (Zágoni FC)
172 – Dobricza Ferenc (Sepsiszentgyörgyi OSK)
169 – Pál József (Sepsiszentgyörgyi OSK)
167 – Dobri László (Bodoki Törekvés)
164 – Daniel Ştefănescu (Bardoci Prima)
164 – Molnár László (Kovásznai Kárpátok...)
159 – Voloncs Barna (Kézdiszentléleki Perkő)
151 – Bedőházi Géza (Sepsiszentgyörgy, Uzon...)
146 – Gergely István (Bardoci Prima)
146 – Veres Zoltán (Bodoki Törekvés)
136 – Ilyés Géza (Bodoki Törekvés).
Befejezésül – figyelembe véve azt a bizonyos előrehozott fordulót is – nézzük, milyen rangsorral zárta a IV. liga az őszi labdarúgóidényt:
1. Papolc    15    13    1    1    42–8    40
2. Illyefalva    15    13    1    1    47–14    40
3. Sepsi OSK    15    13    0    2    55–11    39
4. Gelence    15    10    2    3    26–6    32
5. Dolores    15      9    2    4    39–19    29
6. Bereck    15      8    1    6    29–25    25
7. Bardoc    14      7    1    6    23–18    22
8. Ozsdola    15      6    1    8    35–34    19
9. Perkő    15      4    2    9    16–29    14
10. Barót    15      4    0    11    22–39    12
11. Bodzaf.    15      3    3    9    16–34    12
12. Bodok    14      3    2    9    16–37    11
13. Bölön    15      3    2    10    13–42    11
14. Szitabodza    14      3    0    11    19–47      9
15. Csernáton    15      3    0    12    14–49      9
Jöhet a vakáció, a nagy pihenés, erőgyűjtés és aztán a téli alapozás, felkészülés, formába hozás. Addig is kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk minden labdarúgónak, vezetőnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-12-17: Sport - Áros Károly:

Az Alpin Sport Egyesület (Sportélet)

A Gáll Lajos Futókört leszámítva Sepsi­szentgyörgy „legöregebb” olyan sportegyesülete, amely mind a versenyszervezésben, mind a sporttevékenységben elismerést érdemel, az Alpin Sport Egyesület.
2012-12-17: Kitekintő - :

Hat pillanat, amikor majdnem eljött a világvége

A közhiedelem és a történelemkönyvek szerint a világ a kubai rakétaválság idején sodródott legközelebb a harmadik világháború kitöréséhez. 1962 októberében pattanásig feszült a helyzet az USA és a Szovjetunió között, a két szuperhatalom bevetésre kész atombombákkal leste a másik minden lépését, miközben Hruscsov és Kennedy megpróbálta higgadtan kezelni a konfliktust. Ez végül sikerült, a szovjetek leszerelték a Kubába telepített nukleáris tölteteiket, az amerikaiak pedig ugyanezt tették Olaszországban és Törökországban. Nem ez volt azonban az egyetlen eset, amikor az atomháborútól csak egy ideges katonai vezető pár gombnyomása választotta el a világot.