A sepsiszentgyörgyi Dóczi Szende két éve érettségizett, öt éve önkéntes a Kovászna Megyei Vöröskeresztnél és a református egyház ifjúsági szervezetében, az Ifjúsági Keresztyén Egyesületben (IKE), jelenleg asszisztensképzőben tanul. Az elmúlt hét végén három társával együtt Az év önkéntese kitüntetést kapta a Vöröskereszttől.
Hazai viszonylatban a háromszéki Vöröskereszt rendelkezik a legnépesebb önkéntestáborral (közel kétszáz fő), az utóbbi években olyan középiskolás diákok is bekapcsolódtak a szervezetbe, akik érettségi után is rendszeresen vállalnak ingyenmunkát a segítő tevékenységekben. A pénteken tartott önkénteskitüntetésen Pap Adolf igazgató elmondta, az önkéntesség olyan alternatívát nyújt a fiataloknak, amely távol tartja őket az egész napos számítógépes semmittevéstől, és fontos azért is, mert Románia előbb-utóbb felzárkózik azokhoz az országokhoz, amelyekben az egyetemi felvételin az önkéntességi szolgálatért néhány pluszpont jár.
Dóczi Szende már a Mikes Kelemen Líceum diákjaként ott volt a Vöröskereszt minden rendezvényén, hidegben, fagyban, kánikulában is lehetett látni, amint lelkiismeretesen végzi a rá bízott feladatot. Az elismerés alkalmából lapunknak azt mondta, most már nem tudná elképzelni az életét önkéntesség nélkül, feltölti őt az, hogy segíthet, ugyanakkor a csapatmunkából és a szegényekkel, elesettekkel, idősekkel való foglalkozásból nagyon sokat tanult. Vele együtt Benedek Eszter, Csákány Olivér és Andreea Fedorca vette át Az év önkéntese kitüntetést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.