A restaurálás időutazás, gyönyörű kaland – állítja Szentkirályi Miklós. A Magyar Nemzeti Galéria Tróntermében kiállított, 1510-ben készült kisszebeni Angyali üdvözlet szárnyasoltár szekrényének háttértábláját díszíti az a velencei aranyszínű, gránátalma mintájú kárpit, amelynek egy részlete ennek a krónikának címadója. A gránátalma a középkor és a reneszánsz kedvelt mintája volt, a magyar népművészetben is fölhasználták. Mária életének az oltáron ábrázolt részletei megegyeznek Dü­rer 1506 és 1510 között készült, azonos témájú fametszeteivel, következésképpen Magyarországnak napra kész kapcsolata volt Európával.
A szerző a könyvben tizenkét esettanulmányt közöl, többek között szó esik a Munkácsy-trilógia megmentéséről, Leo­nardo és Tiziano művészetéről, valamint a restaurátorok műhelytitkairól. A Szépmű­vészeti Múzeum főrestaurátora 22 éve dolgozik a múzeumban, sok éven át gondolkodott azon, hogy kéne egy olyan reprezentatív könyvet írni, amelyben föltárja a restaurációs munka csodáit, és bepillantást enged a műhelytitkokba, hogy eloszlassa a szakmával kapcsolatos tévhiteket. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy a restaurátor csak javítgatja, pucolja a régi festményeket, műtárgyakat – jegyezte meg.
Szentkirályi Miklós leírta, hogyan kezdenek a restauráláshoz. „Mindenekelőtt meg kell ismerni a művet és megérteni a művész üzenetét, ezt követi az állapotfelmérés, fényképfelvételek készítése és különböző fizikai vizsgálatok elvégzése. Minden eredetit meg kell őrizni, a hozzátett kiegészítés csak segítheti az eredeti műalkotást.” Felidézte a Munkácsy-trilógia – a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo – restaurálásának gondjait. A hatalmas méretű képeknek ugyanis nem tett jót a sok utaztatás, és pél­dául a Golgota című festményen emiatt sű­rűn végeztek beavatkozásokat. A Golgota Amerikából érkezett erősen megrongálódott, átnedvesedett állapotban. Az 1991-ben kezdett, másfél évig tartó restaurálásnál elsősorban arra fektették a hangsúlyt, hogy a megmenthető eredeti felületek maximumát tárják fel, konzerválják és állítsák helyre. Mára a trilógia épen és állandó helyén, Debrecenben található. Pályájának egyik nagy „kalandja” volt a Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című kép meghatározása. A vizsgálatok alatt kiderült, hogy Szent Pál az első verzióban feltűrt ingujjú evangélista könyvvel és tollal, míg a másodikban ugyanaz az alak római ruhát visel és kardot. Ilyen jellegű, saját kezű változtatást abban az időben csak Tiziano tudott festeni, ahogy a velencei mesterre utalt a hihetetlen gazdag színvilág is – magyarázta. Izgalmas munka volt azt eldönteni, hogy ki készítette a Madonna gyermekével és a kis Szent Jánossal című képet, mert ennek előtanulmányát New Yorkban őrzik, és az Leonardo da Vinci alkotása. Megállapították, hogy a kép Leonardo műhelyében készült a 16. század első felében, és a mester láthatta a munkát. Leonardo stílusára, a flóra ismeretére utal a kép előterében látható növényzet – szegfű, harangláb, kakasmandikó –, és ezeket hűségesen megfestették. A főrestaurátor megjegyezte, hogy a kép szinte fekete volt, mielőtt kezelésbe vette.
A Gránátalma a szárnyasoltáron című kötet szerzője, Szentkirályi Miklós Sza­bolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kocsor­don született 1943-ban. A Munkácsy-díj mellett a Magyar Köztársaság Arany Ér­demkereszt tulajdonosa. Kolozsváron a Képzőművészeti Egyetemen festészetet tanult, majd Budapesten a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén szerzett festőrestaurátor diplomát.                  (MTI)