A megújult Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) dr. Aján Tamás elnökletével megtartotta alakuló ülését a Magyar Sport Házában. Az ülésen a tanács tagjai megfogalmazták célkitűzéseiket.
A Magyar Olimpiai Akadémia feladatai: a hazai és a nemzetközi olimpiai mozgalom céljainak támogatása; ismeretterjesztő, tudományos és népszerűsítő tevékenység az olimpiai eszme terjesztése céljából; az olimpiai mozgalom hagyományainak ápolása; lehetőségei szerint az olimpiai eszmével kapcsolatos nevelés, oktatás, kutatás támogatása; az olimpiai eszme pedagógiai célú felhasználása
A MOA vezetősége – dr. Magyar Zoltán alelnök, kétszeres olimpiai bajnok tornász, a MOB alelnöke és dr. Jakabházyné Mező Mária szakedző, a MOB Nők a Sportban Bizottságának tagja, aki a MOA megalakulásától, 1985 óta tevékenykedik a szervezetben, és további négy évig lesz az akadémia főtitkára – mellett a korábbi és az új akadémiatagok is bemutatkoztak: dr. Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, dr. Takács Ferenc professor emeritus, író, kutató, tudós, dr. Szabó Lajos, a Sportmúzeum igazgatója, Kékesi László, a Kemény Ferenc Általános és Sportiskola igazgatója, Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Hagyományőrző Bizottság elnöke, a Dobó SE elnöke, dr. Szikora Katalin egyetemi docens, Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára, dr. Printz János közgazdász, a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör elnöke, dr. Trzaskoma Bicsérdy Gabriella egyetemi adjunktus, Győr Béla, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottság tagja, Szijj Lilla, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia ösztöndíjas hallgatója. (MOB)