Januártól még csak a Székely Nemzeti Múzeumban lesz használható, de a három székely megye után nemzetközi forgalomban is el kívánják ismertetni a sepsiszentgyörgyi városházán bemutatott Székelyföldi Diákigazolványt.
A romániai piacon elsőként létrehozott háromnyelvű (magyar, román, angol) kártyát iskolásoknak, egyetemistáknak szánják, 7-től 35 éves korig igényelhető, és különböző kedvezményekre jogosítja fel tulajdonosát: utazáskor, művelődési intézményekbe, sportlétesítményekbe, rendezvényekre való belépéskor, tanfolyamokon, szolgáltatásokban (egészségügy, szépségápolás), még üzletekben is – a hálózatot ugyanis folyamatosan bővíteni kívánja a kezdeményező Centrum Studiorum egyesület.
Zsigmond József, az egyesület elnöke – az önkormányzat RMDSZ-frakciójának egyik fiatal tagja – elmondta: nálunk még csak a nagyvárosok egyetemi hallgatói rendelkeznek diákigazolvánnyal, és ezt is elég szűk körben lehet csak használni – a röviden Sic Card nevet viselő, vonalkódos kártyát azonban minél szélesebb körben szeretnék bevezetni, elsősorban a Székelyföldön, ezzel is erősítve a regionális öntudatot és a fiatalság kötődését.
Az ötletet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, illetve Borboly Csaba megyei tanácselnökök is felkarolták, és Maros megyében is van rá fogadókészség. Külföldön a diákigazolvány olyan kulcs, amely nagyon sok kaput megnyit, nemcsak a kedvezményes jegyárak miatt, hanem mert státust jelent a viselőjének – mondta el Tamás, aki arra is ígéretet tett, hogy a megye minden kulturális intézménye nyitni fog a diákok felé; Antal Árpád a városi buszokra, uszodára, sípályákra látja kiterjeszthetőnek a kedvezmények rendszerét. Az elképzelést egyébként több helyi vállalkozó is támogatja – a multikat csak akkor keresik fel, ha kikerülhetetlenek, például a benzinkutak esetében –, így néhány üzletben és szórakozóhelyen, sőt, már egy fogorvosi rendelőben is készek a fogadására. A diákbarát helyek és intézmények névsorát – az általuk nyújtott, legkevesebb 5, de akár 100 százalékos kedvezménnyel – a www.diakigazolvany.ro, illetve a www.siccard.ro honlapon is lehet majd követni, s ezek az ajtajukra ragasztható matricát is kapnak. Ugyanott a kártya használatával kapcsolatos hírek meg a diákokat érdeklő – korosztályok szerint lebontott – tudnivalók (programok, pályázatok, ösztöndíjak, diákmunka stb.) is napvilágot látnak. A 2013-tól érvényes Székelyföldi Diákigazolvány ingyenes, a kiadásával járó költségeket pályázatokból kívánják fedezni. A legkisebbek számára a szülők igényelhetik, a 14–18 éveseknek fel kell mutatniuk a szülői beleegyezést, 18 éven felül fényképet is kérnek. Zsigmond József azt is fontosnak tartotta közölni, hogy a „sic card projekt” megvalósításán kizárólag hazatelepedett székelyföldi fiatalok dolgoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.