Hétvégés szabadnapok
Idén a tizenkét hivatalos ünnepnapból csak nyolc esik hétköznapra, a többi négy hétvégére. A szilvesztert követő két szabadnap után a legközelebbi ünnep május elseje (szerda), majd húsvét első és másodnapja, pünkösd első és másodnapja, augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja (csütörtök), november 30-a, András napja (szombat), december elseje (vasárnap), valamint karácsony első és másodnapja.
Szelídebb évforduló
December 30. és január elseje között 43 súlyos közúti baleset történt országszerte, amelyekben 13 ember halt meg, 38-an pedig megsérültek, a rendőrség tájékoztatása szerint azonban egy évvel korábban több baleset következett be ugyanennyi idő alatt: a tavalyi évfordulón 19-cel több súlyos közúti baleset történt, a súlyos sérültek száma 13-mal, a balesetekben életüket vesztettek száma öttel kevesebb. Szilveszter környékén több mint 1900 forgalmi rendőr tejesített szolgálatot országszerte, főként azokra a vidékekre és időszakokra összpontosítva, ahol és amikor nagy volt a forgalom, hogy a közlekedési dugókat és a közúti baleseteket megelőzzék, illetve hogy kiszűrjék az ittas állapotban vezető és a gyorshajtó sofőröket.