2013. november 24-ig, Krisztus király ünnepéig tart a Hit éve, mely 2012. október 11-én vette kezdetét. Célja, hogy hirdessük Krisztust azoknak, akik nem ismerik, vagy csupán egy történelmi személyiséget látnak benne – mondta XVI. Benedek pápa, amikor az eseményt bejelentette.
A katolikus egyházfő úgy fogalmazott: a kegyelem pillanata lesz a Hit éve, amikor még teljesebben Istenhez fordulhatunk, megerősíthetjük hitünket. Ez új lendületet adhat az egyház missziójának, és kivezetheti az embereket abból a sivatagból, amelyben gyakran találják magukat, és elvezetheti őket az élet helyére, a Krisztussal való barátságra.
A Szentatya A hit kapuja kezdetű apostoli levelében azt írja: „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét. Ugyanis nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot.”
Izajás próféta a perzsa Kürosz királyról ír, aki anélkül valósított meg egy isteni tervet, hogy tudott volna erről, és még csak zsidó sem volt – mondta a pápa. – Még Kürosz is egy nagyobb terv része, amit csak Isten ismer és ő visz véghez. Ez a történelem új teológiájának szükségességére hívja fel a figyelmet, mivel korunk emberének a totalitárius diktatúráktól terhelt 20. század után szüksége van a világot és az időt szemlélő teljes, egységes látásmódra, amikor főleg a hagyományosan keresztény országok válnak egyre inkább közömbössé.
Pál apostol thesszalonikiekhez írt első levele kapcsán a Szentatya emlékeztetett: Isten az, aki megérinti az emberek szívét szava és lelke által, és hitre, valamint az egyházzal való közösségre hívja őket. A tény, hogy Isten és nem az evangéliumot hirdető ember érinti meg az emberek szívét, mutatja annak fontosságát, hogy Istent ismerjük el minden apostoli tevékenység elsődleges mozgatójának. A fő üzenetet azonban, amelyet az evangélium hirdetőinek el kell vinni a világ számára, az evangélium tartalmazza, amiben Jézus azt mondja a farizeusoknak: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené”. Ez arra emlékeztet, hogy az egyház üzenete elsősorban nem politikai – figyelmeztetett a Szentatya. – Az egyház elsősorban Istenről és az ő királyságáról beszél, emlékeztetve mindenkit, főleg pedig a keresztényeket, akik elvesztették identitásukat, hogy Istennek van joga rendelkeznie mindennel, ami az övé, így a mi életünkkel is. A mai kornak ugyanúgy szüksége van Istenre, mint a kétezer évvel ezelőttinek, de az emberek nem találják a válaszokat a kérdéseikre. Ezek a kérdések viszont megkerülhetetlenek.
(forrás: Magyar Kurír)